Síitákat robbantottak fel Nigériában
Legkevesebb 21 ember vesztette életét a robbantásos merényletben, amit ezúttal Kano államban, Dakasoye településen hajtott végre egy terrorista.
Szemtanúk beszámolója szerint egy öngyilkos merénylő rohant a felvonuló síita zarándokok tömegébe, majd felrobbantotta magát. Pár perccel a merénylet előtt a helyieknek azonban sikerült tetten érniük egy másik merénylőt, akit időben sikerült hatástalanítaniuk. A szörnyű merénylet után azonban a síita hívők nem álltak le, halottaik elszállítása után tovább folytatták menetelésüket. A tömeg egyébként Zaria városába tartott, amely a szomszédos Kaduna államban található. Itt székel ugyanis a legnagyobb nigériai síita szervezet (IMN) központja.
„Nem lepődtünk meg azon, hogy megtámadtak minket” – mondta Muhammad Zuri, a Nigériai Iszlám Mozgalom (IMN) egyik tagja, aki megjegyezte, hogy a mostani merénylet nem fogja eltántorítani őket attól, hogy vallási rítusaikat, szertartásaikat és előírásaikat megtartsák.
A síiták felvonulását nem biztosították a rendvédelmi szervek, őket ugyanis elparancsolták a tömegtől, miután egy éve halálos kimenetelű összecsapásokra került sor köztük. A merénylet elkövetőjeként még senki sem jelentkezet. A síiták és a nigériai hatóságok azonban biztosra veszik, hogy a szunnita Boko Haram terrorszervezet hajthatta végre a véres támadást.
A szunniták és a síiták Nigériában is ellenségesen viszonyulnak egymáshoz. A Boko Haram pedig alapból ellenségként tekint a síitákra.
Muhammadu Buhari elnök egyébként egy hetet adott a katonai vezetésnek, hogy vessen véget a Boko Haram lázadásának. Szakértők azonban jelezték, hogy a mostanihoz hasonló merényletekkel továbbra is számolni kell. Ezeket ugyanis nem lehet csak úgy, katonai erővel megakadályozni.