Táncolt a saját halotti torán

Saját halálhírét jelentette be egy indiai kereskedő. A gyászszertartást annak rendje módja szerint megtartották, de temetés nem volt, hiszen Syam Kumar él és virul, és még évtizedekig nem kíván eltávozni ebből a világból.

Shayam Kumar 55 éves, bizsukkal kereskedik India Jharkhand államának egy kisvárosában. A hét elején kiküldte a meghívókat az egész hatalmas ország legtávolabbi pontjaira is távoli rokonaiknak ismerőseinek. Szabályos gyászjelentés volt, ami a dzsaina hagyományok szerinti gyászszertartásra szólt. Össze is gyűltek jó sokan – bár legnagyobb sajnálatára, éppen egyetlen fia, aki IT specialista Bangalore-ban, nem tudott eljönni.
Sokan meglepődtek, mikor látták, hogy a házba lépve fehér gyászruhában maga az elhunyt köszönti őket, aki láthatóan nem is beteg, sőt egyáltalán nincs rossz bőrben, majd kicsattan az egészségtől. A vallásos rítusokat ennek ellenére elvégezték, ahogy kell. Elfogyasztották a halotti torokon szokásos menüt – tejet szárított gyümölcsöket, és egy burgonyából és tamariszkusz-szószból készült helyi édességet. Aztán jöttek, ahogy Indiában a családi ünnepségeken szokás, a heréltek, akik előadták az ilyenkor szokásos táncukat. A jókedvű elhunyt be is állt közéjük. De miért szervez valaki saját magának gyászszertartást, ha nem is érzi halála közeledtét?
Mert Shyam Kumar nagyon szeretett volna egy jeles napon meghalni, és 2013 december 11 – avagy, ha úgy vesszük 11 12 13 – éppen jónak tűnt. A következő szekvenciális dátumot 2103 február elsejét (01 02 03) már úgy gondolta úgysem tudja kivárni. Így aztán inkább meghalt most. A rokonok megértéssel fogadták, hiszen Kumar úr már eddig is különc volt. Nemrég házassága 10 ezredik napját ülte meg hatalmas ünnepség keretében. Ráadásul a 11 12 13 –as dátum egész Indiát megmozgatta, bár legtöbben nem halálukat, hanem házasságkötésüket időzítették erre a szerencsésnek tekintett napra.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez