Guantánamo – Egy amerikai válasz a terrorizmusra 2. rész

Ők más országokba kerültek, ahol egy részük bekerült az ottani büntetés-végrehajtási rendszerbe, többségük azonban „szabad” emberként távozott. Sokukról bebizonyosodott, hogy soha semmilyen kapcsolatban nem álltak terrorszervezetekkel, egyszerűen csak rossz időben voltak rossz helyen, mégis éveket kellett, illetve többeknek a mai napig kell, fogolyként leélnie. Elfogásuk gyakran teljesen megalapozatlan volt, és a helyi hatóságok (afgánok és pakisztániak) fejpénz ellenében adták át őket az amerikaiaknak. A raboknak 86%-a ilyen módon került Guantánamóba. A legfiatalabb fogvatartott 13 évesen került a táborba, míg a legidősebb 89. életévét is betöltötte raboskodása alatt. Összesen 9-en vesztették életüket a fogolytáborban, többségük öngyilkos lett.

2011 óta csak kevesek ügyében történt előrehaladás. A továbbra is a táborban raboskodók ügyének Egyesült Államokban történő tárgyalását a Szenátus a 2014-re vonatkozó védelmi kiadások elfogadásával sem könnyítette meg, igaz nem is gördített elé újabb akadályokat, melyre szintén megvolt az esély. Nem véletlen, hogy a kilátástalan helyzetük és a velük szemben folytatott embertelen bánásmód ellen tiltakozva 2013 júliusában több mint 100 rab kezdett éhségsztrájkba, mely gyakorlatilag az egyetlen módja tiltakozásuk kinyilvánításának. A közvetlen kiváltó ok az lehetett, hogy az őrök meggyalázták a muszlimok szent könyvének, a Koránnak több példányát a táborban. Az elégséges egészségi állapotuk fenntartása végett fogvatartóik kényszertáplálást alkalmaztak a sztrájkolóknál. Későbbi beszámolók alapján az eljárás hatalmas fájdalmakat okozó kínzással ér fel. Az éhségsztrájkban résztvevők száma szeptemberre 19-re csökkent, majd a Védelmi Minisztérium a későbbiekben már nem tájékoztatta a tiltakozásról a közvéleményt. Emiatt nincs további információ arról folytatta- illetve folytatja-e valaki, esetleg a mai napig is, az éhségsztrájkot. Ezzel kapcsolatban az egyik rabnak azóta sikerült bíróság elé vinnie a kényszertáplálással kapcsolatos visszásságokat. A tárgyalás idén október elején kezdődött. A meghallgatások és az ott prezentált bizonyítékok egy része nyilvános lesz, így az eljárásról készült videófelvételek is napvilágot fognak látni a következő hetekben, ami ellen a kormány hevesen tiltakozott. 1-2 éve már a Védelmi Minisztérium egy bizonyos szintig engedélyezi a média képviselőinek, hogy forgassanak magának a tábornak a területén is és megosszák a nyilvánossággal tapasztalataikat, de a most kikerülő felvételek eddig nem látott történésekbe engednek majd bepillantást hozzájárulva, hogy jobban megértsük mi is zajlik Gitmóban.

Jelenleg még mindig 149 fogvatartott van a táborban. Közülük 78-ról az eljárások során megállapították, hogy szabadon bocsáthatók lennének. Az ő raboskodásuk éles kontrasztban áll annak az öt magas rangú tálib vezetőnek a szabadon engedésével, akiket idén májusban az Egyesült Államok egyetlen afganisztáni hadifoglyára, Bowe Bergdahl őrmesterre cseréltek ki májusban. A kormányzat lépése több szempontból ellentmondásos volt, például azért mert a Kongresszus megkerülésével, és annak tájékoztatása nélkül hajtották végre. Erre Barack Obamának minden felhatalmazása megvan, viszont ugyanezt az elnöki jogkört a tábor bezárása érdekében már vonakodik használni. Pedig csak az említett 78 rab fogvatartása 168,1 millió dollárba kerül évente. Clifford Sloan, a Külügyminisztériumnak a tábor bezárásáért felelős aktuális különmegbízottja éppen a magas költségeket nevezte meg okként, amiért előbb vagy utóbb muszáj lesz őket bíróság elé állítani, erre pedig csak az Egyesült Államok területén lesz lehetőség. Ez annak ellenére elkerülhetetlen, hogy a Kongresszus jelentős része foggal-körömmel próbálja megakadályozni mindezt. Ráadásul az Egyesült Államok harcoló alakulatainak kivonása Afganisztánból tovább csökkenti a tábor fenntartásának létjogosultságát.

Annak, hogy Barack Obama miért nem alkalmazza az elnökként őt megillető hatáskört, és hoz rendeletet a tábor bezárásáról tágabb értelemben vett politikai oka is van. Mint minden politikus ő is politikai tőkéből gazdálkodik, melyet számos terület között kell szétosztania. Fokozni akarja a gazdasági növekedést, segítené az autóipart, feltett szándéka keresztülvinni az egészségügyi reformot és még lehetne sorolni tovább. Ezt a magyarázatot adja Daniel Klaidman is, aki az Egyesült Államok terrorizmus elleni háborújáról írt könyvet Kill or Capture címmel. Emellett az elnök politikai tőkéje több előre nem látható botrány miatt is jócskán megcsappant az utóbbi időben.

A guantánamói fogolytábor létrehozásával kapcsolatos várakozások soha nem igazolódtak be, kihátrálni a „programból” viszont politikailag eddig lehetetlennek bizonyult. Tekintettel a jelenlegi helyzetére, és hogy megnyitása óta mit sikerült vele elérni a terrorizmus elleni háborúban elmondható, hogy már régen megérett a bezárásra. Ide kapcsolódnak a már említett Michael Lehnert – 2009 óta már nyugalmazott tábornok – szavai, aki 2002-ben a tábor építését felügyelte, majd egy ideig vezette is azt: „Mi amerikaiak azért hoztuk létre Guantánamót, mert – teljesen jogosan – dühösek és rémültek voltunk egy provokáció nélküli támadás miatt melyet saját földünkön követtek el ellenünk 2001. szeptember 11-én. Akkor úgy gondoltuk, hogy a bebörtönzötteken keresztül az információk kincsesbányájához fogunk hozzájutni.” Abban, hogy ez teljesül „…már az első napokban elkezdtem kételkedni és egyre jobban meggyőződtem róla, hogy ezeket az embereket eleve nem kellett volna idehozni. Hírszerzési értékük nagyon kevés volt, és a bizonyítékok nem voltak elégségesek ahhoz, hogy háborús bűnökhöz kössük őket. Ez sok fogvatartottra, talán a fogvatartottak többségére ma is igaz.”

(Fotó:GettyImages)