Parlamenti mandátumokat kér a FARC Kolumbiában

A Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erői – Néphadsereg (FARC-EP), a Havannában folytatott béketárgyalásokon felvetette, hogy a kolumbiai kormány a békefolyamat sikerét, illetve a szervezet politikai párttá alakulását támogatandó, meghatározott számú törvényhozási mandátumot és egyéb politikai tisztséget biztosítson az egykori gerillák számára.

A kolumbiai politikában való aktív részvételt, a forradalmárok kezdetben a törvényhozásban és a helyi közigazgatási szervekben, két terminusra szóló garantált mandátumok útján képzelik el, fejtette ki a FARC Kubában tárgyaló béke-delegációjának szóvivője szombaton.

A szervezet továbbá arra is felszólította a kormányt, hogy tartsa tiszteletben a jövőben leszerelendő néphadsereg tagjainak társadalmi, gazdasági és személyi szabadságjogait, és természetesen vállaljon alkotmányos kötelezettséget arra, hogy a FARC tagjait a ne lehessen külföldre kiadni.

A FARC követelései egyébként korántsem megalapozatlanok, hiszen a múltban a demokratikus játékszabályokat elfogadó gerillaszervezet tisztségviselői, amint letették a fegyvert, korábbi ellenfeleik, a hadsereg, a jobboldali oligarchia és az annak érdekeit szolgáló paramilitáris szervezetek politikai gyilkosságainak áldozatául estek.

A nemzetközi szervezetek szerint a konfliktus során minden érintett fél követett el háborús, és emberiség ellenes bűntetteket. Nem elhanyagolható azonban az a tény, hogy amikor a FARC 1984-ben tűzszüneti megállapodást írt alá a kormánnyal, és Unión Patriótica (Hazafias Unió) néven politikai formációt alakított, vezetőit egymás után gyilkolták meg a kolumbiai hadsereg vezérkarával jó kapcsolatot ápoló jobboldali halálosztagok.

Később az Unión Patriótica politikusai után folytatott hajtóvadászatot az Amerikai-közi Emberi Jogi Bíróság, mint politikai népirtást jellemezte, és bár hivatalosan nem sikerült bizonyítani a kolumbiai állam szerepét az egyes gyilkosságokban, arra kétség kívül fény derült, hogy bűncselekményekért a kormányt is felelősség terheli.

Latin-Amerika legrégebb óta húzódó konfliktusának története jóval túlmutat az elmúlt 60 év eseményein, hiszen az ország fő társadalmi feszültségeinek okait még a spanyol gyarmatosítás századaiban kell keresnünk. Kolumbiában a gyarmati kor óta a termelési eszközök, így a termőföld jó részét birtokló – számszerűen csekély – fehér oligarchia áll szemben a mély szegénységben tengődő milliók többségével, amely harcot állandó árulások, és politikai ármánykodás kísérte.

A latin-amerikai régió, gazdaságilag egyik legéletképesebb országa napjainkban azért is különlegesen fontos, mert a békefolyamat sikeres lezárása esetén, termékeny földek hektár-milliói, ásványkincsekben gazdag területek és nem utolsó sorban nagy számú potenciális munka- és vásárlóerő kapcsolódhat be a gazdaságba. A kérdés 500 éve változatlan: Kik és miként osztoznak majd a megtermelt javakon?