„16 évesen, a szüleim nélkül érkeztem Magyarországra” – a kísérő nélküli menekült gyerekekről
Összesen 8.200 kísérő nélküli kiskorút regisztráltak a magyar hatóságok az idei év első nyolc hónapjában – jelentette ki Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szeptember 11-én. Akkor azt is elmondta, hogy a számukra fenntartott Fóti Gyermekotthonban 55-60 gyerek tartózkodik hosszabban. Hogy lesz abból a sokból ennyire kevés? Hazai szakembereket és egy kísérő nélküli kiskorút kérdeztünk a témáról.
A fenti adatok közötti nagy különbség miatt támad a gyanú: reálisak-e ezek a számok? Kérdésünkre Haraszti Katalin, az Ombudsmani Hivatal főosztályvezető-helyettese elmondta, hogy a kísérő nélküli kiskorú azt a 18 éven alulit jelenti, aki szülők, rokonok nélkül érkezik egy új országba. Ha 2015. szeptember 13-ig 170.000 menedékkérő volt Magyarországon, és ha arányaiban nézzük, ez a 8.200-as szám nagyon is valószínű.
Ezt az adatot a Helsinki Bizottság jogásza, Iván Júlia is reálisnak tartja. Elmondta, hogy a Bevándorlási Hivatal statisztikája szerint az idei év első felében 3.779 gyermek kért menedéket Magyarországon. A nyári tömeget látva, szerinte elképzelhető, hogy ez a szám ennyire megugrott.
Bár reális, de ez a 8.200 mégis csak egy becsült adat. Miből fakad ez a bizonytalanság? Már a történet elején, vagyis a határon nagy problémát jelent a kiskorúság.
A papírok nélkül érkező menedékkérő fiatal korát egy rendőrorvos állapítja meg. Ezt a kormeghatározást viszont Iván Júlia módszertanilag igen sekélyes eljárásnak nevezte: „Nagyjából fizikai megfigyelés történik nagyon rövid idő, 12 óra alatt. Tehát gyakorlatilag ránézésre, hasraütés-szerűen dönt az orvos, aki általában egyébként nem gyermekorvos, hanem egy felnőtt háziorvos. Ezenkívül a kormeghatározás nemcsak orvosi, biológiai kérdés, hanem szociális és pszichológiai rétegei is vannak. Figyelembe kellene venni, hogy az az afgán fiatal, aki a bombázások között nőtt fel, 8 évesen dolgozni kezdett és egyedül megtett egy ekkora utat, teljesen más fizikai és pszichés állapotban van az egész nap a számítógép előtt görnyedő magyar kortársához képest. A rossz kormeghatározásnak nagyon komoly következményei vannak. A Helsinki Bizottság például rendszeresen lát nagyon-nagyon fiatalnak tűnő srácokat fogvatartási helyeken felnőttek között.”
Ezekből a pontatlanságokból és persze a kormány kommunikációjából (nem kérünk a menekültekből) fakadóan könnyen előfordul, hogy a hatóságok alaptalanul nagykorúsítanak. Viszont arra is van példa, hogy maga a fiatal vallja magát felnőttnek. Erről a menekülteket segítő Menedék Egyesület munkatársa, Bognár Katalin elmondta, hogy az elmúlt időszakban egyre kevesebb kamasz akart bekerülni a gyermekvédelmi rendszerbe, mert inkább Nyugat felé igyekeztek.
Mi következik, miután megállapították az illetőről, hogy kísérő nélküli kiskorú? Először is
menedékjogot kérni nem kötelező
– figyelmeztetett Haraszti Katalin. Ezen a ponton sok-sok tényező befolyásolhatja a fiatalt, amelyeket Bognár Katalin két nagy csoportra bont: a saját motivációkra és a magyar hatóságok hozzáállására.
„Otthon már eleve az erősebb gyereket választja ki és indítja útnak a közösség. Ez óriási felelősség. Beléjük invesztáltak az otthoniak, hogy majd ők “kitapossák” az utat, vagy hogy a külföldi fizetésükből küldjenek haza. Ami meghatározó még, az a “befogadó” társadalom attitűdje. Az, hogy a menekültek célpontja Nyugat-Európa, Magyarország pedig tranzitország, mintha feljogosítana minket arra, hogy a lehető legkevesebbet foglalkozzunk velük. Ez viszont gyermekvédelmi szempontból igen problémás: milyen alapon engedhetjük szabadon, és milyen alapon marasztalhatjuk őket?”
Ide kapcsolódik még az a Haraszti Katalin által ismertetett tény, hogy a gyermekotthonba bekerült fiatalok tetemes része órákon, vagy napokon belül tovább megy. Megakadályozhatja-e ezt az ottani munkatárs? Ez óriási dilemma – kezdte válaszát kérdésünkre Bognár Katalin: „Ilyen esetben két dolgot tesz a gyermekvédelmi szakellátás: amellett, hogy körözést ad ki a rendőrség, tulajdonképpen szemet huny az eltűnés felett. Ugyanakkor ezek a fiatalok lelkileg és fizikailag is sokkal érettebbek a magyar kamaszoknál. Tehát ha már idáig eljutottak (kamionnal, embercsempésszel, szögesdróton át, stb), és tovább akarnak menni, akkor hogyan tudjuk és miért akarjuk megakadályozni, hogy továbbálljanak? Szerintem itt inkább az a kérdés,
hogy lehet azt elérni, hogy ne kockáztassanak ezek a fiatalok nagyon sokat. Hogy lehet elérni, hogy meglássák az itteni perspektívákat is, és a hiteles információk birtokában tudjanak dönteni?”
Bár az Emberi Erőforrások Minisztériuma újabban kezdeményezi az együttműködést a civilekkel, Iván Júlia szerint a hatóságok jóval nagyobb rugalmasságára volna szükség, hogy minél több kísérő nélküli kiskorú akarjon Magyarországon maradni: „A Helsinki Bizottság rendszeresen lát arra példát, hogy a gyerekek nem kapják meg a megfelelő segítséget. Például oltalmazotti státuszt kapnak a menekült helyett, ami később befolyásolja, hány évig kap személyi igazolványt, idehozhatja-e a családját, mennyit kell várnai az állampolgársági előtt, stb. Nincsenek tisztában a jogi lehetőségeikkel, mert nincs mellettük egy tanácsadó szakember. Az persze elfogadható, hogy a jogi tanácsadás nem feladata a gyermekvédelemnek, de miért nem lehet normális együttműködést kialakítani a civil szervezetekkel?”
A számokra visszatérve, fontos adat még az is, hány kísérő nélküli kiskorút utasítanak el a hatóságok. A Helsinki Bizottság statisztikái szerint 2015 márciusáig 626 gyerek kért menedéket Magyarországon. Az eljárást megvárok közül csupán húszan kaptak védelmet, harmincat elutasítottak. Sokszor fordul elő az is, hogy évről-évre hosszabbítgatják a gyerekek ideiglenes tartózkodási engedélyét, de konkrét státuszt és az azzal járó integrációs lehetőségeket nem kapják meg. Így csalódva a rendszerben és biztos perspektíva nélkül ők is továbbmennek.
Azt is látni kell, hogy nem kis feladat vár a maradókra. Ők általában a fóti, vagy a hódmezővásárhelyi gyermekotthonban kapnak helyet. Elvileg a 12 éven aluliak a nevelőszülői hálózatba is bekerülhetnének, de mivel a kísérő nélküli kiskorúak főleg 15 éven felüliek, és a kulturális különbségek miatt erre az elmúlt öt évben nem volt példa – tájékoztatott Kunszt Róbert, a Budapesti V. kerületi Önkormányzat Gyámhivatalának (a külföldi illetékességű gyámügyekben illetékes szerv) jogásza. Miután 18. évüket betöltötték a kísérő nélküli kiskorúak, utógondozottként 24 éves korukig élhetnek otthonban, ha iskolába járnak.
A forrásgyűjtés során sikerült beszélgetni egy olyan fiatallal, aki kamaszként és a szülei nélkül érkezett Magyarországra Ázsiából (adatvédelmi okokból konkrétumot nem írhatunk róla). A magyar nyelvet nevezte a legnagyobb nehézségnek. Az iskola előtt hiába tanulták fél évig, nagy problémát jelent például a történelmet és a fizikát magyarul megérteni és megtanulni. Havonta alig 50.000 forint ellátást kap, ami csak a legszükségesebbekre elég. Ebből az összegből képtelenség bármennyit is hazaküldeni. És hol van még a továbbtanulás, az állás, amiből majd reményei szerint lehetne?
A nyelv mellett szocializációs oldala is van a kísérő nélküli kiskorúak tanulásának – mutatott rá Bognár Katalin. Például vannak olyan afgán gyerekek, akik otthon nem jártak iskolába. Másrészt egy, a felnőtteket is megpróbáló út után elsős feladatokkal szembesülnek: meg kell tanulniuk magyarul írni, olvasni, stb. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta:
„Nagyon sok függ a megérkezés körülményeitől. Mennyire tudnak biztonságba kerülni, mennyire van támogató közeg, milyen hamar oldódik az úttal és az új környezettel járó feszültség, mennyire hamar tudnak iskolába járni. Ezek mind-mind nagyon megtartó erők. Az viszont nem menekültspecifikus, hanem személyiségfüggő, ki hogyan tud megküzdeni a különböző kihívásokkal.”
Vannak sikertörténetek. Iván Júlia szerint azok, akik maradnak és kivárják, míg lesz valamilyen kézzelfogható státuszuk, nagyon ügyesek. Jól megtanulnak magyarul, önérdek-érvényesítők, szakmát tanulnak, integrálódnak.
A beszélgetések alapján egy dolog megállapítható: miközben a hivatalos magyar álláspont elzárkózik a menekültektől, hatósági szinten nagyon egyedi, ki mennyire emberséges. Ez Magyarország egészére is igaz, ami a kísérő nélküli kiskorúak szempontjából egyáltalán nem hagyható figyelmen kívül. Nagyon nem mindegy ugyanis, milyen társadalomba integrálódnak. Bognár Katalin szerint a negatív kormányzati kampány és az elmúlt hónapok történései miatt sokkal többet kell bizonyítania és komoly diszkriminációval kell megküzdenie egy menekült fiatalnak a mai Magyarországon.
Képek: KTGy