Ahol tilos édességet adni a gyerekeknek

A házak többsége a legprimitívebb több ezer éves technológiával, nádból vagy gallyakból készül, s csak a legfejlettebb közép madagaszkári régióban, valamint a nagyobb városokban használ a többség téglát.

Egy nagy különbség azonban rögtön feltűnik a tapasztalt utazó számára. A harmadik világ országainak lakosaival ellentétben a madagaszkári ember nagyon kedves, figyelmes, ugyanakkor távolságtartó. Máshol az utazó magán szféráját nem tisztelve veszik körbe a helyiek a látogatót. Ezzel ellentétben Madagaszkáron kellő távolságból, de mosolyogva, kíváncsi és boldog tekintettel köszöntek rám a helyiek: Szalama wazah! Üdvözöllek fehér ember!

Madagaszkár lakossága érdekes egyvelege az afrikai és az indonéziai népcsoportoknak. Archeológusok szerint 1500-2000 évvel ezelőtt csónakokkal szelték át az Indiai Óceánt az első bevándorlók, s érkeztek meg a 6400 km-re lévő Indonéziából és Malajziából a szigetre. A kutatók rekonstruálták azokat a hajókat, melyekkel az első bevándorlók érkezhettek, és megállapították, hogy valóban lehetséges volt ilyen elképesztően nagy távot megtenni kezdetleges hajózási technikákkal. Egy másik elmélet szerint a bevándorlók első hulláma Dél-Indián, és Kelet-Afrikán keresztül érkezett Madagaszkárra.

A sziget partvidékein erősebb afrikai behatások figyelhetőek meg a lakosság körében, mely az Afrikából érkező bevándorlóknak köszönhető. A későbbiekben több bevándorlási hullám is elérte a szigetet. Az egyik ilyen hullámmal érkezett 500-600 évvel ezelőtt a merina közösség Indonéziából, mely a sziget középső, hegyes vidékein telepedett le, s él a mai napig.

Bár Madagaszkár a világ egyik legszegényebb országa, mégsem lehet találkozni kolduló emberek tömegével, még egy-egy hosszabb fotózás, beállítás után sem kérnek pénzt. Ez számomra nagyon meglepő volt, hiszen személyesen tapasztaltam, hogy Indiában több tucatnyi utcagyerek, koldus veszi körül az európai látogatót, s egy-egy elkészített fotó után rendszeresen tartják a markukat. Több helyi lakossal is beszélgettem erről, és egyhangúan azt mondták, hogy nekik megtiszteltetés, ha én, mint idegen, mint vendég annyira érdekesnek találom őket, hogy felvételt készítek róluk. Egyes helyeken határozott sértésnek veszik, ha pénzt ad a látogató. Sokkal jobban örülnek viszont egy kis élelemnek, bagettnek, keksznek vagy édességnek. Érdekes megfigyelés volt, hogy a turisták által rendszeresen látogatott helyeken élő gyerekek fogai sokkal rosszabb állapotban voltak, mint az eldugott falvakban élő társaiké, mivel a turisták elárasztották őket édességgel. Több útikönyv is felhívja az utazók figyelmét arra, hogy ne adjanak édességeket a gyerekeknek, mert fogtisztító eszközök és kórházhálózat hiányában nagyon sokat tudnak nekik ártani. Ráadásul nem egyszer láttam, hogy a gyermekek összeverekedtek egy-egy turistacsoport ajándékosztását követően, s a kapott írószerek, élelmiszerek, ruhák széttépve végezték a szeméttelepen.

Madagaszkáron hatalmas élmény közlekedni. Európai ember által sosem látott technikákkal próbálnak 30-40 éves autókat haladásra bírni. Teljesen átlagos jelenség, hogy az autókban nincs indító kulcs, hanem két drót összeérintésével indítják be a motort, mely azonban gyakran nem sikerült. Legtöbbször az autózást úgy kezdtük, hogy a taxisofőr összecsődített az utcáról fél tucat embert, s együtt toltuk az autót, amíg el nem indult. Taxit a nagyobb városokban érdemes igénybe venni. Egy alkalommal a taxi megállt menet közben, lefulladt a motor, kifogyott a benzin. Nem volt meglepő, ez rendszeresen megtörténik. A meglepő az volt, hogy a benzintartály a sebességváltó mellé kötött két literes üdítős flakon volt, benne egy csővel, melynek segítségével a motor benzint kapott. A sofőr kicserélte az üdítős palackot egy másikra, mely még tele volt, és már mentünk is tovább. A helyiek között nagy luxusnak számít taxival közlekedni, így ők úgynevezett bozóttaxit használnak. A bozóttaxizás egy egészen elképesztő közlekedési módszer, valahol a teljes káosz és a használhatóság határán. Minden nagyobb városban vannak bozóttaxi állomások, ahonnan a taxik félig menetrendszerűen, félig menetrenden kívül indulnak vagy érkeznek. Hogy lehetséges ez? Én Ronohindráról Balambao-ba akartam eljutni, s úgy gondoltam, hogy ahhoz, hogy megismerjem a helyiek kultúráját, úgy kell élnem, mint ők. Elvetettem tehát a privát autó ötletét, és a bozóttaxit választottam. Meg volt hirdetve, hogy egy autó holnap elindul a főváros felé, reggel 7-kor. Az irány pont jó volt, az autóba férőhelyet már előtte lévő napon biztosítani kellett, előleges foglalással, melyről egy kézzel írott papír cetlit adott az autó magántulajdonosa. Az indulás időpontjában, az autó félig telt csak meg, ez nagyjából egy 10 fős kisbusz esetén 15 embert jelent, így a sofőr elkezdett a városban cirkálni a már bent ülő többi utassal együtt, újabb ügyfeleket keresve. Délelőtt 11 felé sikerült összeszedni a kívánt 25-30 utast a buszba. Végre elindultunk. 200 méter megtétele után a katonaság kihúzta elénk a szöges drótot az útra. Ellenőrzést tartottak. Komoly hibát találtak a buszban. Az egészségügyi csomagból hiányzott egy kapszula fájdalomcsillapító. Nem a teljes doboz, hanem a dobozból egy kapszula. Ez újabb 1 óra várakozást eredményezett. Ez idő alatt a sofőr arról veszekedett a katonákkal, hogy mennyi kenőpénzt kérnek 1 kapszula gyógyszer hiánya miatt. A hivatalos bírságolás ötlete, lehetősége még csak meg sem fordult egyik fél fejében sem. Végül 200 forintnyi ariaryban állapodtak meg. A 160 km-es távot 8 óra alatt sikerült megtennünk. Az út mégis csodálatos volt. A pár négyzetméterre zsúfolt 31 utas egy családként népdalokat énekelt mellettem. Illetve alattam, fölöttem, mindenhol, ahova csak ember fért. Az ölemben négyen ültek, a lábamnál két csecsemő feküdt.

Sietésnek, idegeskedésnek helye nincs. Ez Afrika. Itt mindenkinek nagyon sok ideje van. Nem baj, ha a bozóttaxi órákat késik, emiatt idegeskedni senki sem fog. Mora mora! – mondogatják a helyiek egy-egy munka elvégzése előtt, közben és után is. Azaz csak lassan, lassan. A szigetet teljesen áthatja a „mora mora hangulat”. Az idő teljesen más értelmet nyer a Föld ezen területén. Európaiként nagyon furcsa, akár idegesítő is lehet az, hogy az általunk megszokottnál minden többször annyi idő alatt készül el.

A madagaszkári családok középpontjában a gyermekek állnak. A családszeretet és a gyermekek tisztelete legalább annyira hozzátartozik a kultúrájukhoz, mint a nyugodt és lassú életvitel. Egy családban nem ritka, hogy egy tucatnyi kisgyermek is szaladgál. A nagy gyerekszámnak több praktikus oka van. Az egyik, s legfontosabb, hogy a gyermekek a család számára nagyon fontos munkaerőt jelentenek. A kisebbek a ház körül dolgoznak, a nagyobbak, pedig fát vágnak, vagy a rizsföldeken segítenek szüleiknek. A népességgyarapodás évente közel 3 százalékos, mely a 20 milliós országnak évi 600.000 új szájat jelent. Mivel a sziget erőforrásai végesek, s a természetes növénytakaró több mint 90 százalékát már kivágták, és szinte minden tenyérnyi területen rizst termesztenek, a nagy népességgyarapodás számos fenntarthatósági és ökológiai problémát vet fel.

A gyermekek szeretete és tisztelete mellett nagyon fontos a madagaszkáriak számára az ősök tisztelete is. Az ősi madagaszkári hit az afrikai és ázsiai behatások miatt nagyon különleges, teljesen egyedülálló a világon. A szigeten élő számos népcsoport ellenére, az emberek egy nyelvet beszélnek és a gyarmatosítások, a keresztény térítések, missziók előtt még egy, azonos ősi hitet vallottak magukénak. Az ősi hit a halott ősök erejéből táplálkozik. A halál kultusza az ő értelmezésükben az élet ünneplése, mivel a halott ősök hatalmas erővel bírnak, mely beépül és hozzáadódik a család mindennapjaihoz, erőt adva a család tagjainak. Az ősök ereje, a razana, jelentős hatalommal bír, s megváltoztatja, meghatározza a madagaszkári családok, közösségek mindennapjait. A halált nem végnek, hanem változásnak tekintik. A halállal a halottnak halhatatlan razanája, ereje lesz. Az elődök, az ősök tulajdonai sérthetetlennek számítanak, így egy család többnyire nem adja el a nagyszülők, de még az ük-ük nagyszülők házát, birtokát sem. Amikor a családot, vagy a közösséget szerencsétlenség éri, akkor ezt többnyire az ősi halottak erejének, a razana haragjának tulajdonítják. Ilyenkor fel kell áldozniuk egy zebu bikát, hogy visszanyerjék az ősök bizalmát.

Nagyon sok vidéki lakos egy úgynevezett másodlagos istenben hisz, mely a rendes isten és az emberek között található. Ez az isten benne él bizonyos fákban, sziklákban, folyókban. Az emberek, amikor segítséget várnak a spirituális világtól, a kiválasztott helyekre mennek, s ott imádkoznak istenükhöz. Úgy vélik, hogy a transzba eső imádkozókat a szellemeik birtokolják, de egyes törzsek szerint a szellemek állatokat, többnyire krokodilokat is birtokolhatnak.

A madagaszkári vallási kultúrában nagyon fontos szerepet játszanak a tabuk, helyi nyelven a fady-k. A szó azonban nem teljesen azt jelenti, ahogyan mi használjuk. A fady a mindennapi élethez köthető szabályokat, hiedelmeket jelenti, melyek valamilyen tevékenységhez, például mutogatáshoz, mozgáshoz, vagy étkezéshez kapcsolódnak. Nyugat-Madagaszkár területén több napig jártam egy vadőrrel a Tsyngy Nemzeti Park mészkősziklás területeit. A vadőr nagyon kedves, intelligens volt, nagyon sokat mesélt hazájáról. Egyszer aztán rámutattam a mutatóujjammal egy madárra, s megkérdeztem tőle, hogy ez milyen faj? Nagyon mérges lett. Látszott rajta, hogy vérig sértődött. Nem értettem, hogy mivel bántottam meg. Itt tilos mutató újjal rámutatni élőlényekre!- mondta. Hajlítsam vissza a mutató ujjamat, s úgy mutassak, mert itt ez egy tabu. Olvastam erről korábban, de nem gondoltam volna, hogy valóban ennyire figyelnek a helyiek ezekre a szokásokra. A vadőr annyira megsértődött, hogy az együtt töltött utolsó napokban, szinte meg sem szólalt.

A tabuk nem arra szolgálnak, hogy korlátozzák a madagaszkáriak szabadságát, sokkal inkább azért alakultak ki a történelem folyamán, hogy biztosítsák az élet szabályozottságát, ugyanakkor egy boldog fejlődési utat jelöljenek ki a lakosság számára. Nem minden tabu jóindulatú, vannak közöttük nagyon kegyetlenek is, melyet a keresztény misszionáriusok megpróbáltak kiölni a lakosságból, sok esetben azonban még mindig léteznek. Az antaisaka népcsoporton belül például az ikrek számítanak tabunak. A hagyomány szerint az ikreket meg kell ölni, vagy az erdőbe magukra hagyni születésük után. Természetesen ezt ma a törvény tiltja, jó pár esetben azonban manapság is figyelembe veszik ezt az ősi tabut, és ha nem is ölik meg az ikreket születésük után, de természetes elhalálozásuk után nem temetik őket sírba.

A madagaszkári emberek nagyon közel állnak a természethez. A társadalom 80 százaléka a mezőgazdasági szektorban dolgozik, mely többnyire háztáji gazdálkodást jelent. Így napi kapcsolatban állnak a természettel. Mégis hatalmas probléma bontakozott ki a természet és a lakosság között. A fejletlen agrikultúra, az ezer éves termelési módszerek, valamint a folyamatos és gyors népességnövekedés miatt nagyon megnőtt a lakosság területi igénye. Területet pedig a vadontól lehet elvenni.

A természet erőforrásait felélő lakosságot hatalmas veszély fenyegeti, hiszen nem fenntartható módon éli le mindennapjait egy zárt szigeten. Az állami, központi oktatás hiányosságai, a kevés iskolaépület, és az iskolakerülés, az analfabetizmus miatt nagyon nehéz az embereket természetvédelemre, együttélésre, korszerű termelési módszerekre, fenntarthatóságra tanítani. A száraz hónapokban a nyugati és déli országrészben, mely többnyire szavannás illetve sivatagos, az emberek gyakran élelmiszerhiánnyal küszködnek. Ilyenkor természetesen mindent megesznek, ami ehető. Nem számít, hogy az egy a világon egyedülálló, ritka teknős vagy maki faj. A családnak enni kell adni, a gyermekek nem éhezhetnek. Ezért természetesen senkit nem lehet hibáztatni. Ki cselekedne másképp? Madagaszkár nagy kihívás előtt áll. Fenntartható életpályára kell állítania a lakosságát. Nyugat-európai és észak-amerikai önkéntesek tucatjai járják az országot, hogy megtanítsák a helyieknek a legfontosabb dolgokat: védekezni a malária, a kolera ellen, nagyobb rizshozamot elérni egy adott földterületen, családot tervezni, védekezni az AIDS és egyéb nemi betegségek ellen. A feladat nem egyszerű, de annál fontosabb. Azon falvakba, ahol az önkéntesek, a helyi nyelvet beszélve elmagyarázták, megtanították a falu vezetőinek az iskolaépítés fontosságát, az új rizs és egyéb haszonnövény termesztési és földgazdálkodási módszereket, láthatóan jobb az életszínvonal.

Szöveg: Lantai-Csont Gergely