Stratégiailag fontos települést foglalt el az Iszlám Állam Szíriában
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elfoglalt egy települést a kormányerőktől a Szíria középső részén fekvő Homsz tartományban, és ezzel vészesen közel került a fővárost, Damaszkuszt az ország északi részével összekötő fő közlekedési útvonalhoz – jelentette vasárnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet.
A londoni székhelyű ellenzéki szervezet beszámolója szerint az IÁ támadást intézett a kormányhoz hű csapatok ellen a tartomány délkeleti részén fekvő Mahín környékén, és vasárnap hatalmába is kerítette a települést. A harcokban legalább 50 kormánykatona meghalt vagy megsebesült az OSDH értesülései szerint.
Mahín bevételével a dzsihadisták 20 kilométerre megközelítették a Damaszkuszt Homsz tartomány székhelyével és azon keresztül az ország északi részével összekötő kulcsfontosságú autópályát.
A településen eddig tűzszünet volt érvényben a kormányerők és a felkelők között, de a helyzet az IÁ harcosainak érkezésével felborult, és az ottani milíciák sok tagja csatlakozott a dzsihadisták ostromához
– közölte helyi forrásokra hivatkozva az OSDH igazgatója, Rámi Abder-Rahmán.
Az IÁ korábban már elfoglalta a Mahíntól keletre lévő, kulcsfontosságú el-Karjatein települést, és vasárnap újabb támadást indított, ezúttal a többségében keresztények lakta Szadad városa ellen, amely 14 kilométerre van a Damaszkusz-Homsz autópályától.
A 360 kilométer hosszú autópálya nagy részét egyébként az al-Kaida terrorhálózat szíriai szárnya, az an-Nuszra Front ellenőrzi. A Hezbollah libanoni síita radikális szervezet, iráni fegyveresek és orosz légicsapások által támogatott kormányerők nemrég indítottak offenzívát az útvonal visszaszerzésére.
Fotó: Flickr