Idegengyűlöletből ölt a svédországi iskolai ámokfutó
Rasszizmus vezérelte azt a férfit, aki csütörtökön megölt egy svédországi iskolában két embert, kettőt pedig megsebesített – közölte pénteken a svéd rendőrség.
“Egyrészt az elkövető lakásán találtak, másrészt áldozatai megválasztása alapján jutottunk arra a következtetésre, hogy rasszizmus okán követte el a férfi a vérengzést” – mondta Niclas Hallgren rendőrfőnök a svéd közszolgálati rádiónak.
A támadás a Göteborgtól 80 kilométerre északra fekvő Trollhattan város Kronan nevű kilencosztályos iskolájának kávézójában történt. A merénylő maszkot viselt, és karddal vagy késsel végzett egy diákkal és egy tanárral. További két diákon – egy 11 évesen és egy 15 esztendősön – súlyos sebeket ejtett. Az elkövetőt rendőrök tették ártalmatlanná: két lövést adtak le a férfira, az egyik halálosan megsebesítette.
Kilétét még mindig nem hozták nyilvánosságra, csak annyit tudni, hogy büntetlen előéletű, 21 éves helyi lakos volt.
A trollhattani iskola, ahová mintegy 400 diák jár, régóta “problémásnak” számít, gyakran felmerült, hogy a diákok nincsenek kellő biztonságban. Az iparvárost ötvenezren lakják, köztük sok bevándorló.