Euro-afrikai zene Budapesten
Juhász Márton dobos 2011-ben azzal a céllal hozta létre a “Játszóteret”, hogy egy barátságos helyet teremtsen, ahol zenészek és hallgatók közösen fedezhetik fel a világ talán leglüktetőbb zenéit. Legközelebb november 4-én, az Akvárium Klubban.
Zenésztársaival – a hazai zenei élet keresett session zenészeivel – közösen hozzák az Afrikai városok hangzását Európába, hogy aztán ebben a környezetben értelmezzék azt újra. 2013-ban a zenekar az afrikai mesterzenésszel, Ibrahima Cheikh Fall-al (Guinea/Szenegál) bővült. Repertoárjukat több mint kétezer felvételből válogatták ki. A műsor földrajzilag óriási területet ölel át, a Kongói Demokratikus Köztársaságtól, Nigérián, Beninen, Szenegálon át Maliig és így tovább.
Az elmúlt évek során a zenekar egyre nagyobb hírnévre és ismertségre tett szert a minőségi világzenei produkcióik által és nemzetközi fesztiválokon, valamint klubokban lép fel / Reigen Wien, BMC Opus, BJC, A38 Hajó, Debreceni-Nagykanizsai Jazz Fesztivál, 19- 20. Nemzetközi Dobosgála Cegléd , DOB-BAN Fesztivál Csíkszereda, stb./
A zenekar elnyerte az „Év Együttese” díjat a magyar online zeneújság, a jazzma.hu Jazz Zenei Portál közönségszavazatai alapján. Az sem mellékes, hogy a csapatból ugyanezen a szavazáson négyen a hangszerük legjobbjai voltak!
A közönséget dús hangzású, ritmikus számok várják, melyek bármilyen koncertterembe elhozzák egy Lagos-i forgalmi dugó vagy egy Kinshasa-i piac hangulatát. A dalok erős lüktetésük miatt tökéletesek a táncoláshoz is!