Bejön-e a ghánai „Állam bácsi” hétéves terve?

Az országban a hatalmas természeti vagyon dacára is uralkodó állapot a szegénység, a munkanélküliség, mivel a politikai vezetésnek nincs megoldása erre a paradox helyzetre. A közgazdász-vállalkozó, dr. Kofi Amoah nyilatkozatából az is kiderül, hogy Ghána sorsát a változás – a gazdasági forradalom – változtathatja meg. Nemzeti tervet lefektetve, átfogó programot kidolgozva lehet számításba venni a természeti vagyon kínálta forrást és azt, hogy annak révén milyen fejlesztéseket érdemes elindítani. Erre példa az ország hétéves fejlesztési terve, benne az áramtermelés programjával, illetve azzal, hogy bővíteni kell a mezőgazdaságot: Ghána esetében a termékeny föld például a kakaótermeléshez kínál jó feltételeket. A kialakított értelmes közpolitika révén az afrikai ország a világ legnagyobb kakaótermelőjévé válhatott: hiteleket kaptak a gazdálkodók, vetőmaggal, szakmai szolgáltatásokkal, vagy éppen jutazsákokkal látták el őket, de nem maradt el a felvásárlás irányítása sem. A teoretikus közgazdász szerint egyre nagyobb szükség van az állam direkt beavatkozására a kakaóbab esetében is, mert elengedhetetlen, hogy megvédhetők legyenek a kereskedelmi érdekek. Pontosan ezt tették, teszik, a világ gazdasági nagyhatalmai is. Állami eszközökkel segítették elő a gazdasági növekedésüket, ilyen módon voltak partnerei a magánszektornak: a kezdeti szakaszban a közszféra jóvoltából nyújtott olcsó hitelekkel, támogatásokkal, adószüneteltetésekkel. Ghána számára is fontos történelmi tanulság, hogy a születő iparágaknak szükségük van állami védelemre a növekedési szakasz azon pontjáig, amíg meg nem izmosodnak annyira, hogy a külfölddel versenyképesek legyenek. A kezdeti, de dinamikus fejlesztési terv – a ghánai professzor szerint – három lábon áll, a mezőgazdaságon, a feldolgozóiparon és a pénzügyi közvetítésen. Az agrárium mellett a gyártás állami katalizálása is elengedhetetlen, ahol cél lehet a behozatal helyettesítése, illetve az export. Itt is szükségesek a támogatások, az olcsó hitelek, az adókönnyítések, a kutatási és technológiai transzferek formájában. Európai és amerikai gazdaságtörténeti példákkal támasztható alá, hogyan védték az államok a saját iparuk megerősödését – e protekcionista gyakorlatot ajánlja hazájának a közgazdász professzor is.