A város, ahová vissza kell menni!
A városnév Tbiliszi korábban nem sokat jelentett nekem, de ez teljesen megváltozott most, hogy ellátogattam a barátságos grúz fővárosba. Sajnos túl sok időt nem töltöttem ott, de azért mindent megnéztem, ami belefért az időmbe.
Tetszett például, hogy nagyon eltérő városrészei vannak: a Rusztaveli sugárút és az óváros főtere, az új katedrális és a régi fakazettás zárt erkélyek mind-mind külön világ.
Az elegáns és széles sugárúton vannak a város legnagyobb múzeumai, köztük a Zurab Tsereteli Museum of Modern Art.
Ebben a múzeumban egy-egy ideiglenes kiállítás kivételével csak a grúz születésű és Moszkvában élő művész munkái láthatók. Ő alkotta a belvárosi, aranyozott Szent György és a sárkány szobrot is.
A város legújabb temploma a hatalmas, mindenhonnan látható de még nem teljesen kész Tsminda Sameba katedrális.
A folyó túloldalán az óvárosban több termálfürdő is található. A legnépszerűbbet sajnos éppen renoválják, így én is egy másik közel se olyan dekoratív fürdőben ismerkedtem ezzel a jellegzetes grúz „intézménnyel”.
A Narikala erődhöz egy kabinos libegő visz fel, de mivel elromlott felsétáltam a dombra és elmentem a Grúzok anyja szoborhoz is. Az ismert grúz szobrász, Elgja Amashukeli 1958-ban, a város alapításának 1500. évfordulójára, alkotta meg a 20 méter magas alumínium alakot.
A séta után a finom és barátságos árú sörből ittam egyet a libegő állomása melletti kis étteremben. A teraszáról az egész város belátható, így naplemente után az új, 2010-ben felavatott Béke hídja gyalogoshíd fényei is.
Sok más érdekességet is láttam a városban, ilyen például a Dry Bridge Market (Száraz híd piac), ami egy bolhapiac és egy nagy festményvásár.
Voltam nagy zöldség-gyümölcs piacon, ettem helyi finomságokat, például diós spenótot és padlizsánt és sétálgattam a girbegörbe utcácskákon.
Nagyon megszerettem a várost és nagyon várom, hogy újra ott legyek!