A legbizarrabb ázsiai étkek – Erős idegzetűeknek

Az egyik legérdekesebb és talán leggyomor-forgatóbb gasztroturisztikai körképet rajzoljuk fel cikkünkben, melyben bemutatjuk Ázsia legfurcsább ételeit, italait.

Ketel-Ázsiában úgy tűnik, hogy rengeteg extrém étel és ital létezik, melyeket nem lehet kellő körültekintéssel összegyűjteni. Ezek az ételek lehetnek szuperfűszeresek, ragacsosak, vagy származhatnak valamilyen szokatlan alapanyagból.

A legtöbb ilyen egzotikus étel azonban -a helyiek számára legalábbis- finom. Akik erős gyomrúak, azok görgessenek lejjebb és nézzék meg a Kelet-Ázsia leggyomor-forgatóbb étkeit.

1.Kopi Luwak

Üdv Indonéziában, ahol előszeretettel fogyasztják a Kupi Lowak nevű kávét, vagyis azt a kávékülönlegességet, amit abból a kávébabból készítenek, melyet a közönséges pálmasodró nevű menyét-szerű állat evett meg, majd ürített a természetbe. Az ürülékből kiválogatott és megmosott kávébabot később kávésznoboknak értékesítik. Hogy finom vagy sem, arról megoszlanak a vélemények. Embere válogatja.

foods1

2.Madárfészek leves

A turisták Kína egyes részein élvezhetik ezt a leveskülönlegességet, ami madarak nyálából készül. A leves ráadásul nem is olcsó. A z étel egyébként madárfészekből készül, melynek részeit a madarak nyála tartja össze, amely idővel megkeményedik.

foods2

  1. Csirkevér

Nyárson szolgálják fel a Fülöp-szigeteken a csirke vérét kockázott formában, mely úgy néz ki, mint a fekete tofu. Nem összekeverendő. Nekünk talán nem annyira meglepő a vérfogyasztás, hiszen disznóvágáskor is sokan eszik. Ilyen formában pedig kulináris élvezet lehet a vérkedvelőknek, na meg persze a humanista vámpíroknak.

foods3

4.Hangyatojás leves

Számos kelet-ázsiai országban elérhető, mint például Vietnam. A hangyatojás állítólag hasonlít a kaviárhoz. A kaviárral ellentétben viszont, ami sós, ezek a fehér hangyatojások elég savanyúak.

foods4

5.Hachinoko

Japánban élvezhetik a kedves vendégek ezeket a párolt méhlárvákat. Ahogy a legtöbb főtt rovar, ez is kellemesen ropogós, rágós, és persze ránézésre visszataszító.

foods5

6.Tarantulla

A tarantulla fogyasztása népszerű Kambodzsában és más ázsiai országban is. A pókot sülve tálalják az ínyencségre vágyóknak. Íze állítólag valahol a tőkehal és a csirke között van.

foods6

  1. Babashi

A Babashi gyakorlatilag ló-sashimi, vagy nyers lóhús. A lovak szerelmesei jobb, ha távol maradnak tőle, mások kipróbálhatják az egyébként finomnak tartott húst. Japánban amúgy nem csak a nyers hal népszerű, de mint látható a nyers lóhús, sőt az enyhén sütött, belül nyers sertéskaraj-szeleteket is sokan fogyasztják.

foods7

  1. Tonhal szemgolyó

A tonhal szemgolyó egy gigantikus szem, melyet szintén fogyasztásra kínálnak. Sülve, főzve, ki hogy szereti.

foods8

  1. Részeg garnélarák

A részeg garnélarák egy tál élő garnéla, alkoholos lében úsztatva. Valószínűleg jól berúgnak, feltehetően nagyon boldogok, amíg valaki le nem harapja a fejüket. A garnélagyermekeket valószínűleg az alkoholos lé és a szörnyek rémmeséivel riogatják a garnélacsaládokban.

foods9

  1. Élő polip

Dél-Koreában már elég híres lett ez az eledel, amit több formában szolgálnak fel: egészben vagy darabokban. Mindkét esetben mozog még az „étel”, amikor fogyasztható. Ismertek a régi mesék óriáspolipokról, amik hajókat támadnak meg és embereket esznek. Ez jusson eszünkbe, mikor elénk raknak egy élő polipot.

screenhunter_212-mar-24-21-31

  1. Shiokara

Ez a japán speciális étel a külföldiek számára talán nehezen emészthető. A shiokara darált és párolt halbelsőség, illetve miso (leveslé), amit egy hónapig erjedni hagynak. Ez egy hagyományos japán étel, ami már kiment a divatból. A fiatal generációk is csak egyszer kétszer esznek életükben ilyet, mint újdonság, vagy extrém kihívás. Az erjesztett halbél valószínűleg pont olyan finom, mint ahogy hangzik.

foods11

  1. Balut

A balut egy fülöp-szigeteki kacsatojás, amiben már valamelyest kifejlődött az magzat. Ezt fogyasztják egészben. Ilyenkor a madár minden, már kifejlődött része érezhető: a csontok, a porcok stb., de még puha formában. Bár elég durván hangzik, de az internetes elterjedése miatt sokan kipróbálták, és a legtöbb vélemény szerint az enyhén sós, és meglepően enyhe és kellemes íze miatt sokan pozitívan ítélték meg. Bár lehet a véleményeket sorozatgyilkosok írták.

foods12

  1. Száznapos tojás

Ez a híres kínai 100 napos tojás, ami valójában egy normál tojás, melyet lében hagynak pár hónapig, majd fekete és kocsonyás lesz. Az íze állítólag olyan, mint a tojás ízű lágy zselatin.

foods13

14.Kígyó szaké

A szaké ugye japán rizsbor, amibe egy mérges-kígyót helyeznek. A méreg állítólag enyhén zsibbasztja a nyelvet, illetve fokozza a férfi libidót, avagy jó a másnaposságra. Nagyon ritkán lehet hallani olyan rémtörténeteket, hogy a felnyitás után a kígyó felkel, és megtámadja az embert. Jobb vigyázni vele.

foods15

  1. Sembei rizs-süti

A sembei rizs-süti egy keksz, ami Japánszerte nagyon gyakori. A keksz belsejében darazsak vannak. Állítólag nagyon jó íze, ezért közkedvelt.

foods16

  1. Shirako

Egy másik japán csemege a shirako, ami gyakorlatilag halsperma hidegen tálalva, egy csepp ecetes szójaszósszal.

foods17

  1. Beondegi

Íme a koreai selyemhernyó lárvák. Ezek a kis párolt vagy sült fickók bizony nemcsak a selyemgyártásban jutottak szerephez, de úgy tűnik nasiként is fogyasztják őket. Én csak akkor fogyasztanám őket, ha eltévednék a dzsungelben és túl kellene élni.

foods18

  1. Inago

Az inago egy japán sült tücsök. A főzött cukor és szójaszósz miatt egyszerre sós, édes és ropogós eledelt kapunk. Japánok nagyon szeretik.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

  1. Fugu hal

A fugu egy mérgező hal, amit csak akkor szabad fogyasztani, ha hozzáértő szakács készíti. Állítólag ízében semmi különleges nincs, de előfordult már, hogy valakinek az a hal volt az utolsó vacsorája.

foods20

  1. Durián

A híresen büdös gyümölcsnek tényleg olyan szúrós szaga van, hogy egyes helyeken betiltották nyilvános helyen történő fogyasztását. Szingapúrba például tilos bevinni a határon. A gyümölcs húsa maga édes és kellemesen krémes. A gyökere, a kérge, a termése és a levelei is hasznosak bizonyos betegségek kúrálásában. Láz ellen igen régóta bevetik, a sárgaságra pedig különösen ajánlott a duriánból készült főzet.

foods201

  1. Teknőszselé

A kínai teknőzselé főtt teknőspáncélból készül, amit addig főznek, míg megpuhul és zselé lesz belőle. Az emberek azt vallják, hogy egészséges, és férfi potencianövelő. Elég népszerű.

foods21

Ha lehagytunk valamit a listáról, várjuk a kommenteket!

(Visited 255 times, 4 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez