Az Egyesült Államok, követve Franciaország, Kína és az EU példáját, és megrendezi a „saját” Afrika értekezletét. Obama elnök augusztus elején Washingtonba invitálja az afrikai állam- és kormányfőket. Ez a lépés is jelzi: az USA egyre inkább érdekelt a „jövő kontinensével” való kapcsolatépítésben. A meghívottak listája még nem végleges, de az biztos, hogy nem mindegyik afrikai államfő lesz ott. A dolgok jelenlegi állása szerint nem kap meghívót Mugabe zimbabwei diktátor. Viszont egyelőre még a potenciális vendégek listáján van Paul Kagame ruandai államfő. Annak ellenére, hogy gyanús dolgokkal, például politikai színezetűnek tűnő gyilkossággal is kapcsolatba hozták. Kenyatta kenyai elnök is szalonképesnek számít, annak ellenére, hogy alelnökével együtt vannak „rendezetlen ügyei” az ENSZ nemzetközi bíróságával. Ugyanez a testület formális körözést adott ki Omar el-Bechir szudáni elnök ellen, ő nem is szerepel a meghívandók listáján. E kategóriába tartoznak a vezetői azoknak az országoknak, amelyek tagságát felfüggesztette az Afrikai Unió. Tehát: Egyiptom, Közép-Afrika, Madagaszkár, Eritrea, Bissau-Guinea államfője. Persze lehet még változás a legújabb közép-afrikai események illetve az EU által szabályosnak tartott madagaszkári választások nyomán, továbbá másutt is sok minden történhet még augusztus elejéig.