Modou Gaye 32 éves, mostanáig utcai árusként dolgozott a szenegáli fővárosban. De jelenleg a leprás betegek gyógyítására szakosodott dakari kórházban ápolják. Itt találkozott vele a francia rádió tudósítója. A férfi elmondta, hogy eleinte jelentéktelen panaszai voltak csak, egy-két ártatlannak tűnő folt jelent meg a bőrén. Aztán hagyományos gyógyászokhoz fordult, akik javasoltak is neki többféle szert is. „Sajnos későn kerültem szakorvoshoz” – mondja a beteg és jobb lábára mutat, amit térdtől lefelé amputálni kellett. Chalrles Kinkepé doktor elmondta, hogy a lepra lassan, eleinte ártatlan tünetekkel kezdődik. Nehezíti a baj felismerését, hogy az idegrendszert támadja, és ezért a betegnél megszűnik a fájdalom érzet. Pedig ha időben felismerik a betegséget – gyógyítható. A nyolcvanas évek eleje óta már ismertek azok a terápiák, amelyekkel a folyamat megállítható, sőt a beteg teljesen felépülhet. A leprához még ma is legendák fűződnek. A társadalom retteg ettől a betegségtől, így aki netán sejti is, hogy ebben szenved, igyekszik titkolni, mert teljesen kiközösíthetik. Szenegálban évente 200-300 új estet regisztrálnak hivatalosan. Félő azonban, hogy valójában sokkal több a leprás. Az egész világon több mint száz országban főként Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában évente 200 ezren kapják meg. Megfelelő felvilágosítással szervezéssel és főleg annak tudatosításával, hogy a lepra sokkal kevésbé fertőző, mint más trópusi betegségek, tehát nem kell karanténba zárni a betegeket, végleg fel lehetne számolni – mondta francia rádiónak a dakari lepraközpont főorvosa.