Nevével – hitelinformációs rendszer – ellentétben nem annyira a banki ügyfelek adósságával, azok ellenőrzésével foglalkozik a nigériai Credit Bureau Szövetsége (CBAN), hanem a jogi környezetét alakító politika befolyásolásával, a banki érdekérvényesítéssel. A szövetség három, már működő hitelnyilvántartó rendszer fejlődésére akar hatással lenni – olvasható a Making Finance Work for Africa most megjelentetett beszámolójában. A CBAN a hatóságoknál el akarja érni, hogy a hitelezési iparágban honosodjék meg az egyedi azonosítás, ezen keresztül is bővüljön a fogyasztói finanszírozás, nyereségesebben működhessenek a hitelirodák. A szövetség a saját szerepét értékelve elégedetten nyugtázta, hogy aktívan részt tud venni a jogalkotási folyamatban. A nigériai központi bank tevékeny előkészítője az egyedi azonosító rendszernek, ebben partnere a bankközi elszámolási rendszer bizottság, illetve a fejlesztést végző Ernst and Young. Külön programmal igyekeznek javítani az adatbiztonságot, illetve kiépítik, fejlesztik a nyilvánosság elérésének eszközeit, hogy legfőképp az alapvető partnereket, a kis és középvállalkozásokat tájékozott ügyfelekké tehessék.
Hitelügyletek egyedi azonosítókkal
Nigéria hitelnyilvántartó rendszerei ma még a jogi, szabályozási feltételek fejlesztésére összpontosítanak szövetségük segítségével, miközben a központi bank már az egyedi azonosítást készül általánossá tenni.
(Visited 1 times, 1 visits today)