A marieli exodus – a múlt század legnagyobb migrációs eseménye
A mariel-i exodus – ma így emlegetik a XX. század legnagyobb migrációs eseményét, amely Kuba és az Egyeüslt Államok között mozgatott meg hatalmas tömegeket. Akkor, 1980. április és október között 125 ezer kubai hagyta el a szigetországot Mimai irányába: az Egyesült Államok nem győzte az érkezőket fogadni, pedig akkor – 1980-ban – Kuba még élvezte a Szovjetunió támogatását.
A marieli válság egyformán sokkolta Amerikát és Kubát: azt mondták, a kubai forradalom mítosza Marielben kezdett szertefoszlani. A válságot egy diplomáciai incidens indította el. Abban az évben, április 1.- jén kubaiak egy csoportja autóval behajtott a perui nagykövetség területére és menedéket kért a dél-amerikai országtól. Az őrség egyik tagját szabályosan elgázolták, amikor megkísérelte feltartóztatni őket – a helyszínen életét vesztette. Fidel követelte, hogy a perui nagykövetség adja ki az akkor már gyilkos kubaiakat, és azzal fenyegetőzött, hogy ellenkező esetben visszavonja a perui nagykövetség elől az őrséget. Ez aztán meg is történt. Nem telt el egy nap, tízezer kubai tört be a nagykövetség területére és megkezdődött a diplomáciai huzavona: a politikusok csak tátott szájjal csodálkoztak, a menedéket kérők pedig nem tágítottak.
Castro ekkor úgy döntött, hogy rendben: nyitva a határ és szabaddá tette a Havanna közelében lévő Marielben a kikötőt. A kivándorlók hada indult el, zavarba hozva ezzel az Egyesült Államokat, amely addig nem egyszer hívogatta a kubaiakat. Most azonban szívesen megállatította volna az áradatot, de nem tudta, erre nem volt felkészülve.
A marieli helyzetet 1978-ban megelőzte, hogy Jimmy Carter amerikai elnökkel megegyezve Kuba amnesztiában részesített 3000 bebörtönzöttet. Amerikából megérkeztek a kivándorolt kubaiak is, akiket itt exil-kubaiaknak neveznek, és ez nem egyszerűen egy elnevezés volt, hanem egy minősítés. A kubai rendszer őket okolta a később felmerülő problémákért, ami túlzás volt, de azért tartalmazott egy kis igazságmagot is. Mérnökök, orvosok, egyetemi professzorok költöztek be a kubai szállodákba és onnan dolgoztak – eközben lényegesen több és jobb munkaeszközzel, pénzzel rendelkeztek és persze hozták magukkal a nyugati világ áldásait is. Olyan termékeket és élelmiszereket hoztak, amilyet a kubaiaik még nem is láttak és persze nem takargatták előlük ezeket. A külföldről érkezett és az otthon maradt kubaiaknak ez a találkozója indította el azt a folyamatot, amely Marielben végződött. Főleg a fiatalokban hagytak mély nyomot a fogyasztói társadalom láthatóvá tett ,,kincsei”.
Castro kihasználta a helyzetet és hajóra rakta a kubai börtönökből a köztörvényeseket és elindította őket az Egyesült Államokba. Ez persze nem múlt el nyomtalanul Miamiban, ahol a megérkezettek nagy része letelepedett és aki otthon bűnöző volt, az ott sem értett máshoz. A város válságban volt, hiába igyekezett a szövetségi kormány elosztani az érkezőket más amerikai államokba is, százezren ott maradtak és ma is ott vannak. Igazi politikai és demográfiai bomba volt: el kellett helyezni őket – főleg sátrakban az autópályák mentén, – meg kellett szervezni az ellátásukat, és be kellett iskolázni 12 ezer kubai gyereket, akik nem beszéltek angolul.
Az elkövetkezendő éveket egy tv sorozt is megörökített ,,Miami Vice” néven. Ez a drogok, a fegyverek és a korrupció évei voltak. A városnak rendőrökre volt szüksége és minden külön vizsgálat nélkül bővítették a létszámot, amelynek erredményeképpen gyakran elfogták a kis üzleti tolvajokat és kisstílű kábítószer-csempészeket és azonnal megölték őket. A ,,Kis Havanna” – Miami kubaiak lakta városrésze belesüllyedt a bűnözésbe, aki tehette, elköltözött innen – négy évbe telt, hogy egy viszonylagos normalitás visszatért a városba.
A ,,marielitos” – a marieliek – így hívják azokat, akik 1980-ban érkeztek: ez még 35 év után ma is negatív szinezettel cseng és rávetül azokra a tisztességes tízezrekre is, akik nem bűnözni, hanem dolgozni és élni szeretnének. Még ma is adminisztratív úton megjelölik az első emigránsokat és az 1980-ban érkezetteket. Az előzőek, a kubai felső középosztály tagjai voltak, az utóbbiak viszont a kubai forradalom alatt szocializálódtak – ez a különbség közöttük – mondják – és ez minden munkavállalásnál kiderül. Persze mára már integrálódtak, de egy kis negatív szellő körbelengi őket – ha kiderül. S még az is megtörtént, hogy a 90-es években a tengeren érkezett ,,balseros” – hajósok – híre és megítélése is jobb, mint amire a marielitos-ok számíthatnak.