Az arany ára: méreg a folyóban

A lakosság 65 százaléka a szegénységi küszöb alatt él, főleg azért, mert az aranybányászat cégei sem a környezetszennyezés elhárítására, sem a tisztességes bérekre nem fordítanak elég pénzt a bevételeikből.

A tanzániai aranytartalék – Dél-Afrika és Ghána után – a harmadik legnagyobb a világon, emellett a bányászati szektor ebben az afrikai országban 1990 és 2012 között háromszorosára növelte a GDP-t. A nemesfém kitermelése azonban komoly károkat okoz Tanzánia lakosságának – összegezték egy minapi sajtótájékoztatón.  A legutóbbi adatok szerint a Tigithe nevű folyó cianid szennyezettsége emberek és állatok halálát okozta, a térségben működő emberjogi szervezet, mely már évek óta pereskedik az African Barrick Gold nevű céggel a veszélyes bányászati eljárással okozott károk miatt, egy listát állított össze a tipikus betegségekről. Az ellenérdekelt fél, a bányavállalat azzal érvel, hogy az egyszeri károkozás  amiatt következett be, mert a helybéliek a technológiai célokat szolgáló víztározót megrongálták. A cég rendbe hozatta a vízzáró aljzatot és ismét megkapta a bányászati engedélyeket a hatóságoktól. Az emberjogi szervezetek változatlanul bírálják a nemesfémek kitermelőit és friss adataik szerint legalább méltányos fizetséggel élhetnének a cégek, ám ennek hiányában az ország 45 millió lakójának 65 százaléka„fér bele” a szegények tömegébe.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez