Soha nem látott homokviharok gyilkolnak Libanonban és Szíriában

Kettő + négy ország, 12 halott, légzési problémák, többezer ember a kórházakban, csekély látótávolság, sötétség délben.

Ez jellemzi a mostani közel-keleti homokvihart, amihez foghatót az al-Dzsazíra szerint még nem láttak arrafelé. Pedig még csak szezonja sincs ilyenkor az ilyesminek. A bejrúti Rafik Hariri nemzetközi reptér időjárási részlege is azt jelentette, hogy Libanon modern történelmében nem volt még ekkora homokvihar. Az áldozatok között menekült nők is vannak: a sátorvárosok nem sok védelmet nyújtanak ilyenkor.

strand bejrút

Bár a legrosszabb Szíriában és Libanonban a helyzet, Egyiptom, Izrael, Jordánia sem maradt ki, sőt még Ciprus sem. Jordániában be is zártak az iskolák, Ammanban maszkokat osztogattak az utcákon. Szíriában a kormánypárti al-Watan című lap arról írt, hogy a hadseregnek fel kellett függesztenie a légicsapásait a lázadók ellen. A látótávolság alig érte el az öt métert.

A szakemberek szerint javulás csak a hét második felében várható.

(Visited 110 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez