Sok iraki indul Európába
A módos török városnak számító tengerparti Bodrumban a buszokról leszállók legnagyobb része iraki menekült volt vasárnap.
Általában a Törökországon át Európába tartó menekültek azért jönnek ebbe a városba, mert itt akarnak átkelni a tengeren Görögországba. A vízi út Kósz szigetéig rövid, mindössze hat kilométeres, de nagyon veszélyes a természeti viszonyok miatt.
Az idén Görögországba érkező menekültek több mint fele szíriai volt az ENSZ adatai szerint, és csak négy százalékuk iraki. Most viszont már egyre több olyan iraki van, aki kilátástalannak ítélt helyzete miatt valamikor szintén útnak indult hazájából, majd egy törökországi menekülttáborban eltöltött két, három, négy év után megpróbál átjutni Görögországba.
A Bodrumba érkező irakiak arról számoltak be The Washington Post tudósítójának, hogy egyre több honfitársuknak sikerül alkalmi munkákból összegyűjtenie annyi pénzt Törökországban, hogy nekivághasson az európai útnak. Van, aki többször is megpróbálja az átkelést, mire sikerül. A tudósító beszélt olyan irakival is, aki feladta és visszatért hazájába. A lap szerint az irakiak nagy száma alapján arra lehet következtetni, hogy a menekülthullám rövid időn belül nem fog csökkenni, sőt, nőni fog.
A Nemzetközi Migrációs Szervezet legfrissebb jelentése szerint idén eddig mintegy 350 ezren érkeztek a Földközi-tengeren keresztül Európába, közülük több mint 230 ezren Görögországban, további 111 ezren pedig Olaszországban értek partot. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága arról számolt be, hogy idén már kétezer-ötszáznál többen haltak meg a Földközi-tengeren át Európába igyekvő menekültek közül.
Kép: Wikipedia