Halálbüntetés kaphat a templomi mészáros
Dél-Karolina állam halálbüntetést kér Dylan Roofra, akit azzal vádolnak, hogy egy charlotte-i templomban június 17-én agyonlőtt kilenc afroamerikai hívőt.
Ezt Scarlett Wilson dél-karolinai államügyész jelentette be csütörtöki sajtókonferenciáján. “A megbocsátás nem feltétlenül jelenti a következmények, akár a súlyos következmények elkerülését” – mondta Wilson.
Ezzel az államügyész arra utalt, hogy az áldozatok rokonai közül többen is arról nyilatkoztak korábban, hogy megkönyörülnének a 21 éves vádlotton.
Roofnak eddig nem kellett nyilatkoznia arról, hogy bűnösnek érzi-e magát az ellene kilenc rendbeli gyilkosság miatt Dél-Karolina állam által emelt vád ügyében.
Szövetségi szinten a rasszista nézeteket valló Roof ellen gyűlölet-bűncselekmény miatt emeltek vádat. Az ebben az ügyben július 31-én megtartott meghallgatáson David Bruck ügyvéd kijelentette, hogy ügyfele bűnösnek kívánja vallani magát, ám ezt a védelem nem engedi neki, amíg ki nem derül, hogy az állam milyen büntetést kér majd rá.
Az illetékes szövetségi bíró végül ideiglenesen a “nem bűnös” minősítést jegyezte be Rooffal kapcsolatban.
Az egyik charlestoni áldozat, Clementa Pinckney állami szenátor és lelkész gyászszertartásán részt vett Barack Obama elnök is.
Fotó: Wikipedia