Plexi mögül klasszabb a csók
Azt már sokat hallottuk, hogy a japán emberek egyre inkább elidegenednek egymástól, és egyre kevesebb időt szentelnek a bensőséges kapcsolatoknak. Hogy még inkább furcsán tekinthessünk rájuk, pillantsunk be az üveglappal csókolózás rejtelmeibe.
Japánban hivatalos formában szinte bárminek lehet egy napja. A Globoport.hu egy korábbi cikkében olvasható, hogy némi pénzért bárki beiktathat egy ünnepnapot, amikor szinte bármilyen szenvedélynek lehet hódolni. Így alakult meg korábban például az óvszer napja is, amikor fiatal lányok óvszerrel a szájukban pózolnak, a képek pedig az interneten landolnak.
A csók napját május 23-án tartják, persze nem véletlenül. 1946. május 23-én jelent meg ugyanis az első olyan japán film, a Hatachi no Seishun (Húszéves fiatalok), amiben csókjelenet látható. Ettől kezdve pedig nem volt megállás. Minden évben újabb és újabb, néha őrült módon hódoltak a csók napjának, legyen az furcsa rekordkísérlet, vagy épp plasztikon keresztül csókolózás.
Az úgynevezett „akril csók” (アクリルキス, avagy az “akuriru kisu”) idén májusban a televízió képernyőin is teret hódított. Az akril kifejezés a plexiüvegre utal, hiszen itt a csóknál egy ilyen vékony üveg választja el az ajkakat egymástól.
Az itt látható képen a humorista Juki Himura, a Bananaman nevű komédiaduó egyik tagja akril csókolózik Szuzutan Jamaucsi énekesnővel egy poén kedvéért.
Az akril csókból olyan divathullám lett, hogy nem csak hétköznapi emberek, de hírességek is gyakran csókolóznak ilyen formában ezen a napon nyilvánosan, többek között televíziós műsorokban. Itt egy baseballcsapat tagjai a pályán csókolóznak.
Japánban egyébként rettenetesen félnek a káros baktériumoktól, vírusoktól. Aki beteg, vagy nem szeretne az lenni, orvosi maszkot hord magán az utcán, az emberek még a szőlőt is meghámozzák, hogy a gyümölcs héjáról ne érje őket baktérium. Minden egyes cukorkát egyesével gondosan becsomagolnak a gyárakban. Az akril csók esetében azonban nincs ilyen veszély, és mivel az ajkak ténylegesen nem találkoznak, egyre több közösség éli ki így szenvedélyét. Eközben persze mi nyugatiak nehezen értjük, miért is jó ez?
Japánban még egy klubot is alapítottak, aminek tagjai regisztrálás után kisebb ismerkedős eseményeken vehetnek részt. A szabály az, hogy miután találnak valakit, akit szívesen megcsókolnának és a másik fél is akarja (fontos, hogy mindketten akarják), akkor akril-csókolózhatnak. Valahogy így:
Ez nagyjából olyan, mint mikor színészek a filmvásznon imitálják a csókot, bár így legalább ki lehet tapasztalni, ki mennyi nyálat termel csókolózás közben. Japán híroldalak állítják, hogy ebben nem számít, hogy ki akar megcsókolni kit, nem számítanak a nemek. A lényeg, hogy üvegen keresztül bárki csókolózhat bárkivel. Ha a klub programjain rész szeretnél venni, ne feledd, hogy van részvételi díj, illetve az események 20-35 éves korú emberekre korlátozódnak. Úgy tűnik ez a fajta élvezet leginkább a fiatalok kiváltásága.
Aki még mindig nem érti a dolog miértjét, annak eláruljuk, hogy a korábban említett 1946-os film csókjelenetében két szerelmes fiatal az ablakon keresztül csókolózik. Ebből lett később ez a fajta furcsa hagyomány, mely emléket állít ennek az úttörő alkotásnak.
