Frederick Forsyth brit kém volt – ezt ő maga állítja
Frederick Forsyth, számtalan bestseller – többek között a Sakál és az Odessza című regények – szerzője fénykorában a brit titkosszolgálat, az MI6 munkatársa volt, vagyis kém.
Önéletrajzi írásában ezzel válaszolt az író azokra a korábbi felvetésekre, amelyek szerint a könyveiben szereplő pontos, reális leírások nem lehettek csupán az írói fantázia szüleményei, ott valami valódi alapnak, a tárgy belső ismeretének is meg kellett lennie.
A brit titkosszolgálat emberei először a biafrai háborúban, Nigériában közelítették meg az írót, hogy lássák, el tudja-e mesélni mindazt, amit lát. Forsyth olyan bőséges és pontos leírásokat küldött ennek az 1967-1970 között zajlott háborúnak az eseményeiről, hogy szinte elámultak a sokszínűségen, a megfigyelések pontosságán.
Elfogadta a titkosszolgálat javaslatát, és elkezdett írni nekik is, de nem pont úgy, ahogyan azt szerették volna. Forsyth írásaiban nem annyira a brit sikerek szerepeltek, hanem inkább az, hogy ,,itt gyermekek halnak meg a lagosi diktatúra kezeitől”.
Forsyth nem kapott honoráriumot az írásaiért: ez önkéntes munka volt, egy olyan nemzetközi légkörben, amelyre a hidegháború nyomta rá a bélyegét. Az MI6 annyit kért tőle, hogy az írásait küldje át átolvasásra – vagyis cenzúráztassa velük -, mielőtt bármerre is elküldené. Forsyth szerint az esetek túlnyomó többségében ezt a választ kapta Londonból: OK, Freddie!