Biztatás az afrikai tényfeltáró újságírásnak

Díjat alapít az oknyomozó sajtósoknak az AFP hírügynökség.

Az AFP mellett működő AFP Foundation nevű alapítvány, amely az újságírók továbbképzését segíti, 2012-ben létrehozta az Afrika Check internetes orgánumot. A honlap a johannesburgi Witwatersrand Egyetem szakmai támogatásával működik. Már több mint 80 oknyomozó riportot közölt, ezek mind a Dél-afrikai Köztársaság közéletét érintik. Most az AFP elnök-vezérigazgatója bejelentette: alapítványuk létrehozza az Afrikai Oknyomozói Újságírói Díjat. Ezt idén novemberben a legjobb tényfeltáró riporter kapja. Tv-s, rádiós, az írott vagy az elektronikus sajtóban dolgozók egyaránt pályázhatnak és a verseny az egész kontinensre nyitott. Tehát Marokkótól Lesothóig bárhonnan várják a pályamunkákat. Mint az AFP elnöke elmondta, a demokrácia egyik alapja a tényfeltáró újságírás, amely segíti a polgárok jobb tájékozódását, a korrupció és a visszaélések leleplezésével. A kezdeményezés tiszteletre méltó. De közben egyre több afrikai országból érkezik hír az újabb és egyre szigorúbb sajtótörvények elfogadásáról, vagy az újságírók elleni perekről. Van, ahol jogi formalitások nélkül félemlítik meg, bántalmazzák, szélsőséges esetben meg is ölik a hatalom számára kellemetlen dolgokat feltáró újságírókat. Vagyis a pályázaton való indulás nem mindenütt lesz kockázatmentes. 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez