Ha tehetném, azonnal költöznék Gambiába – interjú Nagy Miklós Zoltánnal

Utastársak, a Bamako rally többszörös győztesei. Mindketten beleszerettek Afrikába – mint sokan mások, akik már látták a fekete kontinenst -, ők már negyvenszer jártak a kontinensen.

A fotókiállítás mellett gyermekrajzok, homokrajzok, bábuk is láthatóak, melyeket a Kultúrhíd program keretében állítottatok ki. Mit jelent pontosan a Kultúrhíd program?

Az Afrika feketén-fehéren című első kiállításunk megnyitójára jöttek el gyerekek, és elkezdtek rajzolgatni. Innen jött az ötlet, hogy egy kulturális hidat hozzunk létre a magyar és az afrikai gyerekek között. A kezdeményezés tehát úgy indult, hogy egyes budapesti iskolák tanulói a fekete-fehér képekből álló kiállítást megtekintve lerajzolhatták, ők hogyan képzelik el Afrikát színesen. A program nagy érdeklődést keltett, vidéki iskolák is jelentkeztek részvételi igényüket jelezve.

A kulturális híd építését Afrikában is folytattuk. Már a kiutazásunk előtt felvette velünk a kapcsolatot egy Afrikában élő magyar lány, aki a facebookon értesült a programról, az Afrika kiállítás postját látva. A hölgy azzal a kérdéssel keresett meg minket, hogy megszállnánk-e nála. Ő szervezett mindent, még a helyi sajtót is értesítette. 6 éve kint él férjével, a Masterpeace békemozgalom tagja. Meglepő módon mi voltunk az első magyar vendégeik.

Mikor odaértünk, már várt minket a helyi tévé, rádió és a gyerekek rajzai. A homokrajzok leptek meg leginkább, melyek kifejezően mutatják a gyermekek találékonyságát: ha nincs ceruzájuk, tolluk, homokkal, festékkel helyettesítik ezeket: a papírt bekenik ragasztóval, megszórják homokkal, belekarcolják a formákat, majd megfestik a művet. Az idősebbek olyan művészi színvonalon készítették ezeket, hogy bárki szívesen látná a nappalijában.

Milyen benyomásotok volt az iskolákról?

Különböző iskolákban jártunk, volt köztük fizetős iskola is, ami ennek köszönhetően jól felszerelt intézmény. 12-25 év között jártak ide a tanulók szakmát tanulni. Annak ellenére, hogy nem ingyenes az oktatás, a szegényebb gyermekek sem szorultak ki belőle: a szakma gyakorlása során készített termékeket az iskola értékesítette, így biztosítva a tandíjat. A rendszer kitűnően működik.

Melyik ország bűvölt el a leginkább?

Gambia volt angol gyarmat, ahol magasabb az iskolázottság, mint a legtöbb országban. Itt is tapasztalható a szegénység, de még a legszegényebbek is választékosabban beszélnek, műveltebbek, mint a legtöbb afrikai országban. Többek között ennek köszönhető, hogy Gambia elképesztő ütemben fejlődik. A turizmus nagyon erős, nagyon sok a turistákkal elárasztott hely, gyönyörűen kiépített tengerpart, sétányok, üzletsorok, éttermek, stb. Nagy előnye Gambiának a kellemes klíma: nappal 28-30 fok, este 22 jellemző. Sok nyugat-európaiak által működtetett iskola van itt, túlnyomó részük adományokból tartja fenn magát. Jártunk az SOS gyermekfaluban is.

Magyar kezdeményezéssel is találkoztatok?

Ige, egy magyar ember missziót vezetett ott. Ekkor jött az ötlet, hogy magyar vállalkozók támogatásával iskolát alakítsunk ki, egy árvaházzal összekapcsolva. Egy helyi árvaházzal már tárgyaltunk a terveinkről, mely a kormánytól kapott is telket erre a célra, melyre már ’csak’ az épületet kell felépíteni. Ez is nagy segítség, mert könnyen megközelíthető telket nem könnyű vásárolni.

Mit gondolsz, mennyire lesznek nyitottak a magyar cégek, vállalkozások erre?

Ellenszolgáltatásképp üzleti lehetőséget nyújtanánk a támogatóinknak. Miután Afrika nagy és fejlődő felvevőpiac, számtalan befektetési és üzleti lehetőséggel kecsegtet. Másik tervünk egy informatikai iskolába számítógépeket szállítani: ezzel ablakot nyitnánk az afrikai gyermekeknek a világra, ezáltal kitörési lehetőséget is kapnának. Bissau-Guinea, instabil politikai helyzete mellett az egyik legjelentősebb drogtermelő ország, számos ebből fakadó problémával. A Bissau-Guinea polgárai Portugáliába utazhatnak a korábbi gyarmati kapcsolat jóvoltából, sőt diplomájukat is elfogadják a volt gyarmattartók, amely hatalmas lehetőséget jelent a bissau-guineaiaknak. Abban is biztosan vagyunk, hogy sok magyar fiatal vállalná önkéntes alapon az oktatást Afrikában, az utazás fejében.

Milyen társadalmi különbségekkel találkoztatok?

Tapasztalatai szerint azok a gazdagabbak, akiknek valamely családtagjuk külföldön dolgozik. Afrikában vannak emberek, akik havi 7-8000 Ft-ból élnek. Jellemzően csak egy családtag költözik Európába, mert a családot kiköltöztetni drága, ott eltartani mindenkit csak úgy lehet, ha felélik az ottani fizetésüket. Ráadásul sokkal rosszabb körülmények között élne a család Nagy-Britanniában vagy Hollandiában, ahol a minimálbérből, vagy ennél kicsit magasabb bérből szép lakást kellemes környéken nem lehet megfizetni, ráadásul a sok eső is kényelmetlenné teszi az életet. Afrikában viszont nagyon jó élni, ha a megélhetés biztosított. Így jellemzően a családfő utazik Európába dolgozni. Ha néhány évig vállalja ezt, a gyerekek jövőjét is tudja biztosítani.

A magyar cégeknek milyen üzleti lehetőséget ajánlanál?

Nagyon jó üzleti lehetőség a szigetelőanyag értékesítése. A fekete kontinensen a meleg ellenére még az új építésű házak sincsenek szigetelve. A légkondik éjjel-nappal mennek, de a gyakori áramkimaradások miatt a zavartalan működés nem megoldható. Nagyon sok energiát és pénzt lehet megspórolni, ha szigetelik a házakat. Láttam már olyat, hogy valaki purhabbal fújta be a házát, de ez a napon hamar szétmállik. A szigetelőanyagokat előállító gépeket kell kitelepíteni, mert a táblák szállítása rendkívül költséges nagy méretük miatt. Rengeteg műanyagot dobálnak el mindenfelé, hiszen az emberek régóta eldobták a szemetüket, azonban nem szoktak még hozzá, hogy a műanyag nem bomlik le, hanem sokáig csúfítja a környezetet. Ráadásul mindent, amit lehet, műanyagból készítenek. Ezeket kellene összegyűjtetni – bevételi forrást biztosítva sokaknak, megtisztítva a természetet a műanyagtól. Már arra is van arra példa, hogy Kínába szállítják a műanyagokat! Megéri elszállítani Ázsiába a műanyag hulladékot. Ennek a projektnek környezetvédelmi jelentősége is van, hiszen tisztítja a környezetet a műanyagtól, másrészt energiahatékonyságot biztosít. Pályázni is lehetne erre, pont a többszörös pozitív hatása miatt az Afrikába szánt EU-s támogatásokért jó eséllyel indulna egy ilyen elképzelés. Vállalkozókat is keresünk erre a projektre, akiket komoly helyismeretünkkel, korábbi tapasztalatainkkal és kapcsolatainkkal segítenénk.

Gambiában a másik üzleti lehetőség az idegenforgalom: gyönyörű turistaparadicsomok találhatóak itt, talán Siófokhoz tudom hasonlítani a pezsgő tengerparti városokat. Az itt lévő lokálok, a máshol általános 2 euró helyett 3-4 euróért kínálnak ételt. Ez még nekünk, magyaroknak is olcsó, a nyugat-európainak nevetségesen olcsó, hiszen otthon esetleg egy sört kapnak ugyanezért az árért vendéglátó helyen. Sok nyugat-európai nyugdíjas költözik Afrikába, hiszen a nyugdíja, ami otthon nem sok pénz, itt bőségesen elég egy kényelmes élethez. Teljesen felszerelt, kiadó apartmant láttam légkondival 30 000 F-ért.

Láttam olyat is, hogy egy német család zöldségeskertet csinált, 70 ember dolgozik ott, pályázatot is nyertek a megvalósítására. Hatalmas, dús kertet alakítottak ki. A turizmus és az építőipar kínálja a legtöbb lehetőséget. Régen az autók értékesítése is sok jövedelmező volt, de most nagyon magas vámokkal terhelik a külföldről érkező autókat. Helyi gyártás még nincs, de kormány ki akarja venni a hasznát ebből az üzletből. Mi sem tudtuk eladni az autónkat.

Mit tanácsolnál a vállalkozó kedvű magyar befektetőknek?

Üzletelni csak úgy lehet, hogy ott él valaki, vagy egy helyismerettel rendelkező bizalmast küldünk oda. Sokan csibészkednek, mert egyik napról a másikra élnek, megszokták, hogy ha valamit elvehetnek, fogják és elveszik, nem gondolkozhatnak hosszú távban, mert túlélésre játszanak. Ha a főnök elmegy, jellemzően megáll minden. Megáll a gyártás. Nem csak lazsálnak, mint ahogy nálunk jellemző, hanem egyszerűen abbahagyják a munkát. Megfelelő helyismeret nélkül nagy kockázattal jár az üzleti próbálkozás, elkerülhetetlen az információgyűjtés és alapos felkészülés a befektetésre!