A selk’nam indián nyelv utolsó ismerője csak 24 éves

A törzs lakóhelye a Tűzföldön volt és édesanyja egy olyan nyelvet  ismert, amelynek – jelenlegi adatok szerint – ő volt az egyetlen élő képviselője. Keyuk ettől kezdve ideje nagy részét ennek a nyelvnek szentelte. A mama még abból a nemzedékből származott, amely igyekezett elleplezni indián származását, hogy megóvja magát s a családját a megkülönböztetésektől, kirekesztésektől. Soha nem mesélte el a gyerekeinek, hogy indián vér csörgedezik az ereikben, a család a chileiekhez hasonlóan a nyugati kultúra szokásai szerint élt. 

Bár az édesapa fehér felmenőkkel rendelkezik, a mapuche indiánok között nőtt fel és a fia is sokat volt a mapuchékkel. Amikor tudatosodott benne  a család eredete, észrevette, hogy a mindennapokban indián szokásokat is betartanak, nem mindent csinálnak úgy, mint a  fehér szomszédok. Például az édesanyja, amikor imádkozott, nem istenhez fordult, hanem a család elődeihez – ez egy indián szokás. Amikor kiderült, hogy engem mennyire elkápráztat mindez, édeaanyám megnyílt: bemutatta a család indián ágát, elsősorban a nagybácsi ismertsége vált hasznára. A nagybácsi nem volt túl közlékeny, problémája volt a nyelvvel, nem tudott spanyolul elég jól. Ekkor kezdtem tanulni a nyelvüket – mondja a most 24 éves fiú.

A selk’namok nem voltak beszédesek, nem igyekeztek elsajátítani a környező nyelveket sem és akik elköltöztek a Tűzföldről, ahol a lakóhelyük volt, elfelejtették őseik nyelvét. Amikor meghalt, eldöntöttem, hogy megtanulom ezt a nyelvet, nem hagyom feledésbe veszni – meséli. De nem volt könnyű, mert szinte senki sem ismerte már – egyszer a tévében szó volt egy másik indián törzsről, amelynek a nyelvét már csak két ember beszélte. Eldöntttem, hogy felkeresem az ősök földjeit, hátha találok valakit mégis. 

A családi kapcsolatokat Punta Arenasban kezdtem keresni, s ott akadtam olyan írásra, amely a Selk’namok nyelvén készült még 1800 táján. Fogtam és elkezdtem tanulmányozni – bár nem tudtam minden szó jelentését és a helyes kiejtést sem, valamilyen formában használni kezdtem: még mindig jobb használni, mint elfelejteni. Mostanra én lettem ennek a nyelvnek az egyetlen, de nem az utolsó használója, majd a gyerekeim követni fognak és újra feléled a nyelv – mondja. 

Az egyik indián közösségben aztán egy nyelvész barátommal találtunk egy nagymamát, aki beszélte a nyelvet kislányként, majd később arra kényszerítették, hogy csak a spanyolt hasznája. Nehezen értettünk szót, de aztán egyre könnyebbé vált: a gyerekkori emlékek feléledtek és velük együtt jöttek vissza a szavak, a kiejtésük. Vagyis mégis volt, aki ismerte és sokat beszélgettünk ezen a nyelven, amíg szeptemberben meg nem halt. Most újra én vagyok az egyetlen, aki ismeri és használni is tudja a nyelvet… 

A törzs a chilei Tűzföldön élt egykoron