No és perste lelkükre kötötte, hogy a rózsákat feltétlenül szárítsák ki és vigyék el Budapestre, a Hősök terére.
A Magyar László nyomában járó, június 6.-a óta úton lévő két Afrika-kutató a gesztust Tokaji Aszúval és Pick szalámival viszonozta, amely szélsebesen tűnt el, miközben a magyar nyelvet máig folyékonyan beszélő fiatalemberek tovább sorolták élményeiket.
Gondolataikban visszarepültek az 1980-as évekbe, amikor sok angolai ösztöndíjjal tanulhatott külföldön, így Magyarországon is. Többen mérnökként végeztek, de van közöttük ügyész, szociológus, történész, térképész is. A Magyarországon szerzett szaktudást Angolában kamatoztatják, ugyanis a kőolajban és más nyersanyagokban gazdag, dinamikusan fejlődő Angolában rengeteg a lehetőség, magas a bérezés, jó szakemberekre és megbízható munkaerőre pedig kiemelten szükség van.
A jókedvű csapat fociról, munkáról, Trabantról és Ikaruszról sztorizott, felcsendült Győr, Debrecen, Szeged neve. De sajnos a rengeteg jó élmény mellett egy rosszra is emlékezniük kellett: csoporttársukra, akit Magyarországon bőrfejűek halálra vertek.
Mint minden Afrikával kapcsolatos fórumon, itt is szóba került az az egyesek szerint elveszett, mások szerint szunnyadó „fegyvertár”, amit az egykor Magyarországon tanult szakemberek jelenthetnek az afrikai kapcsolatait a rendszerváltás óta jócskán leépítő, az utóbbi időkben talán újjáépíteni próbáló Magyarország számára.
„Hazánk újbóli angolai gazdasági színre lépéséhez először is a legmagasabb szintű diplomáciai kapcsolatfelvételre van szükség. Ezt saját tapasztalataim és befolyásos angolai partnereimmel folytatott beszélgetéseim alapján is csak megerősíteni tudom.”- összegezte véleményét Dr. Széles György, az expedíció egyik főtámogatója, a Despan Hungary leányvállalatként működő, Angolában ötödik éve sikeres Despan Angola ügyvezető igazgatója.
Az expedíció, amely eddig Angola 8 tartományában dolgozott, és 6300 km-t tett meg, néhány nap múlva a Kongói Demokratikus Köztársaság felé veszi az irányt, hogy Magyar egykori kongói útját is bejárja.
Szilasi Ildikó Hermina