Össztűz az amerikai fogorvosra, aki megölte Zimbabwe kedvenc oroszlánját

Cecil. Így hívták azt a 13 éves oroszlánt, aki a zimbabwei nemzeti parkok leghíresebb lakója volt. Az ikonikus állatot július elsején kilőtte egy amerikai fogorvos. Mégpedig csalárd módon.

55 ezer dollárt, vagyis 15 millió forintot fizetett a minnesotai fogorvos, Walter James Palmer azért, hogy nyíllal kilőhesse Cecilt. Zimbabwe kedvencével július elsején végzett a Hwange Nemzeti Parkban. A férfi személyazonosságát a brit Telegraph derítette ki, és közzétette Palmer kilövési engedélyének fénymásolatát is.

Az állatvédők feldühödtek. Nem csak azért, mert Cecil a leghíresebb oroszlán volt, aki élvezte, ha emberek közelébe került, hanem  azért is, ahogy megölték. Az éj leple alatt kicsalogatták a parkból, és úgy lőtték le. Vagyis visszaéltek a bizalmával. “Soha nem bántott senkit” – mondja Johnny Rodrigues, a Zimbabwe Conversation Task Force vezetője. “Ő volt az egyik legszebb állat”.

A fogorvos azt mondta a Colorado News-nak: nem tudta, hogy az oroszlán helyi kedvenc volt. Ő annak rendje és módja szerint kért és kapott engedélyt nagyvadak kilövésére. Helyi segítőkön keresztül intézett mindent, úgy tudta, a dolog rendben van, minden törvényes, megbízott a fizetett segítőiben. Még nem keresték meg az ügyben sem az amerikai, sem a zimbabwei hatóságok. És sajnálja.

Van is mit, a rendelőjére valakik kiragasztották az ő és segítője fotóját a megölt Cecillel és a következő felirattal: “Dr. Walt Palmer. Hát nem látszik, mennyire büszke magára? Ez még azelőtt készült, mielőtt a partnerével törvénytelenül eltávolította a védettséget jelző nyakörvet, lefejezte és megnyúzta a szeretett Cecilt, közvetlenül a Hwange Nemzeti Park mellett, Zimbabwéban. Azután, hogy törvénytelenül kicsalták a parkból, és nyíllal megsebesítették, a következő nap pedig befejezték aljas munkájukat.”

plakát

Plüssállatokat is helyeztek el az állatbarátok a rendelőnél.

állatok

De a fogorvos internetes oldalát is ellepik a dühös megjegyzések. Erkölcstelennek és egoistának nevezik a vadászt a kommentelők, akik szerint megfosztotta a világot a gyönyörű oroszlántól, és ez örökre kísérteni fogja a reputációját, és veszélybe sodorja a praxisát. Van, aki azt javasolja, hogy vezeklésként vállaljon élete végéig fogorvosi munkát egy állatkertben.

Palmer doktor egyébként nem először került bajba vadászszenvedélye miatt. 2008-ban egy bíróság azt mondta ki, hogy hazudott a hatóságoknak arról, hogy hol ejtett el egy fekete medvét a 2006-os vadászidényben.

Közben világszerte több mint 100 ezren írták alá azt a néhány napja indított petíciót, amelyik arra kéri Mugabe zimbabwei elnököt, hogy állítsa le a vadászati engedélyek kiadását, hogy a külföldi turisták ne tudjanak veszélyeztetett állatokat kilőni.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez