Mitől boldog a „Boldogságos tejüzem”?

Versenyképességi programjával a gazdálkodók segítségét vállalta Ruandában egy amerikai ügynökség. A lényeg a tej, mely immáron nem savanyú.

Gucubi tejtermelőit tették különösen boldoggá a legutóbbi napokban, mivel egy adományozó akciónak hála, hűtő-teherautókhoz jutottak hozzá. A ruandai térségben élő gazdák – akik egy sajátos nevű, „Boldogságos tejüzem”-ben dolgoznak– végre épségben eljuttathatják árujukat a fogyasztókhoz a fővárosba, hiszen a szállításkor nem teszi tönkre a tejet a meleg. A kapott járművek a szállítási költséget is képesek mérsékelni, legalább 5 százalékkal. A teherautók adományozására egy ötéves időtartamú versenyképességi program keretében került sor, ennek a finanszírozásnak a hátterében az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége áll, a tényleges ruandai megvalósítás pedig a Land O’Lakes nevű szervezet nevéhez fűződik. Ez utóbbiak a tejszállítás és feldolgozás helyben alkalmazható eszközei segítségével vesznek részt a gazdálkodás feltételeinek javításában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez