Kolumbia: Mennyibe kerül háború és béke?

Amint azt Montecuccoli mondta: a háborúhoz pénz, pénz és esetleg még több pénz kell, ez pedig Kolumbiában sincsen másképp. Az országot sújtó belső konfliktus nyomán Kolumbia több, mint hatvanöt éve csillagászati összegeket költ a háborúra, és mégis, valami módon kifejezetten stabil gazdasági mutatókkal büszkélkedhet.

A jövő kolumbiai békéjéről írva Cosoy óvatosságra inti a túlzottan optimistákat.

“Az első kérdés az, hogy lesz-e valójában béke.”

Amennyiben pedig végre tényleg elhallgatnak a fegyverek, kérdés, hogy mennyibe kerül majd a béke, és ki fizeti meg annak árát.

Feltételezzük, hogy Havannában a hároméves tárgyalássorozat után tényleg aláírják a békeszerződést. A Bank of America számításai szerint a többé-kevésbé konszenzusos békemegállapodásban foglaltak megvalósításának költségei az elkövetkező tíz évben az ország GDP-jének 1%-ára, még a borúlátóbbak szerint akár 3,8%-ára rúgnának.

Míg sokan a béke költségeit, mint a jövő kiadásait saccolgatják, addig egyes szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a béketárgyalásokat kísérő szociális programok és beruházások jó része már jelenleg is megvalósítás alatt áll. Ezt alátámasztani látszanak a költségvetés szociális kiadásainak elosztását szabályozó Nemzeti Fejlesztési Tervben (PND) foglaltak. A 2014-18-as időszakra immár a “Béke, egyenlőség, oktatás” néven meghirdetett program nem sokban tér el elődjétől, amely céljaként a szociális hálón tátongó lyukak befoltozását, a közegészségügy fejlesztését, a fenntartható fejlődést, a hatóságok és az állami intézményrendszer – kiemelt helyen az igazságszolgáltatás – megerősítését, és a konfliktus áldozatainak kártalanítását jelölte meg a kolumbiai tervhivatal.

Ha igaz, hogy a háborúhoz pénz kell, úgy ahhoz sem férhet kétség, hogy a békét sem adják ingyen. A polgárháború lezárást követően ugyanis a kormány a “Béke, egyenlőség, oktatás” négyéves kifutása alatt mintegy 74 milliárd dollárt költene arra, hogy a fegyvernyugvást végleges és valós társadalmi béke kísérje.

Bár kétségtelen, hogy a kolumbiai béke-büdzsében helyet kaptak a kulturális rendezvényeket, az oktatást, a közösségi sportot és a művészek képzését támogató tételek, a költségvetés ilyen irányú kiadásai eltörpülnek a rendfenntartó szervek vagy a bíróságok támogatására fordított összegek mellett. A PND mellett azonban számos más járulékos kiadással is számolnunk kell – írja Cosoy. Szintén a Bank of America kalkulációi szerint ugyanis a békefolyamat tízéves viszonylatban valahol 53 és 187 milliárd dollár körüli összegbe kerül majd.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy mégis miért kerül ennyibe a fegyvernyugvás? A nyilvánvaló kiadások mellett a BBC Mundónak nyilatkozó Angélika Rettberg, az Andoki Egyetem (Universidad de los Andes) politikatudományi professzora szerint a “békeköltségek” jelzővel érdemes óvatosan bánni, ha meg akarjuk őrizni politikai és gazdasági realitásérzékünket.

“Ha azt várják a békétől, hogy az ország minden problémáját egy csapásra megoldja majd, úgy lehetetlen feladat elé állítják Pax istennőt.”

A stabil gazdasága ellenére csapnivaló Gini-mutatókkal – azaz a társadalmi egyenlőséget mérő arányszámmal – rendelkező Kolumbiában például a szociális és oktatási célokra fordított pénzeket még véletlenül sem kellene a konfliktus lezárásnak kontójára írni – mondja Rettberg. A szakértő szerint közvetve vagy közvetlenül a békefolyamat költségeiként szigorú értelemben csak az áldozatok kártalanítását, a vidékfejlesztést és a hadviselők demobilizálását értelmezhetjük.

E három téren egyébként természetesen történtek jelentős előrelépések. A konfliktus közel hatmillió károsultjának és áldozatának kártalanítására csak az idén három és fél milliárd dollárt különítettek el a költségvetésben. Amennyiben valóban elhallgatnak a fegyverek, úgy idővel az összeg az áldozatok számának csökkenésével párhuzamosan évről évre zsugorodhatna. Míg a Bank of America szerint a kártalanítás 0,7-1,4%-ban terhelné a GDP-t, addig a FARC havannai ajánlatában szereplő kártalanítási alap számára legalább a GDP 3%-ának megfelelő összegre lesz majd szükség.

Bár a drogkereskedelem és a terrorizmus ellen vívott globális háború jól hangzó konfliktus-franchise-a a felületes szemlélőt megtévesztheti, aki azonban ismeri az országot, tudja, hogy a FARC – egyszerűen narkó-terroristának – titulált gerilláinak jó része a földjéről elűzött paraszt, társadalmi aktivista, tanító, akiknek igazából nem kenyere a háború. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról a tényről, hogy a FARC a múltban már többször is világosan kifejtette, hogy bizonyos feltételek mellett hajlandó legitim politikai mederbe terelni tevékenységét, azonban a fegyverdörgés ez idáig mindig elnyomta a párbeszédet sürgető hangokat .

A Kolumbia koloniális múltjában gyökerező társadalmi feszültségek hátterében, száz vagy ötven éve, sőt ma is pont ugyanazok az okok állnak. A konfliktus gyökerei a nemzeti földtulajdon rendkívül egyenlőtlen elosztásában keresendők, ami a vidék elszegényedéséhez, fokozódó társadalmi elégedetlenséghez, az állami erőszak intézményesüléséhez, a lakosság nagyfokú ideológiai polarizációjához, végül pedig egy közel negyedmillió áldozatot követelő háborúhoz vezetett.

A megfelelően irányított vidékpolitika tehát a konfliktus lezárásának egyik fő feltétele, földreform nélkül ugyanis a kolumbiai vidéken a békének sem teremhet sok babér. A földkérdés megoldása és az égetően szükséges agrárreform pedig szintén pénzbe fog kerülni. A Bank of America szerint akár “túl sokba is”, figyelembe véve az egyenlőtlen tulajdonviszonyokat és a lakhelyéről elűzött vidéki lakosság kétmilliós táborát. A nemzetközi pénzintézet az agrárszektor megújításának költségeit körülbelül a GDP 0,4-2,4%-ának megfelelő summában állapította meg.

A PND keretében vidékfejlesztés címén a kormány valóban elköltött jó 1,8 milliárd dollárt, a fő kérdés azonban továbbra is az, hogy ki jár majd igazán jól a békét kísérő agrár-rendezéssel. Míg a nemzetközi sajtó az aktuálpolitikai trendekre reagálva lépten-nyomon a kubai piac nyújtotta vélt vagy valós befektetési lehetőségekről cikkezik, addig az izmait próbálgató latin-amerikai gazdasági tigrisről – vagy inkább pumáról – alig esik szó. Konfliktus ide vagy oda, a jól teljesítő kolumbiai gazdaság a békeszerződés aláírása után a régió egyik legvonzóbb piacává avanzsálhat, ahol fegyvernyugvást követően alsó hangon is legalább 800 000 hektár föld és egymillió potenciális fogyasztó kapcsolódhat be a gazdaságba. Ami nem mindegy, az az, hogy milyen feltételek mellett, és kik kerülnek majd helyzetbe, ha ismét béke honol majd a tájon? Felmerül a kérdés, hogy már a szabadkereskedelmi egyezmények aláírását követően is ellehetetlenült kolumbiai kisgazda vajon a jövőben mitől lesz képes majd egy globális piacon versenyezni, és hogy vajon a békével felszabaduló termőterület a vidéki lakosság vagy inkább az agrobiznisz cégóriásainak kezében köt-e majd ki?

Végső soron a hadviselő felek társadalmi reintegrációjának költséges, ám jó eredményekkel kecsegtető folyamata előkelő helyen szerepel a békekötés számláján. A paramilitáris és gerillaszervezetek tagjainak leszerelésében az országnak kétségkívül komoly tapasztalatokat sikerült felhalmoznia. A statisztikák szerint mintegy 36 000 egykori harcos újraszocializálása legalább 468 millió dollárt emészt majd fel.

Hosszú távon azonban, amint arra a Gazdaság és Béke Intézet (IEP) tanulmánya rámutatott, a béke összességében jobb biznisz, mint háború. Ha lehet hinni az előrejelzéseknek, a katonai kiadások csökkentésével és az erőszak csitulásával a kolumbiai gazdaság pár éve, a kedvező olajárak mellett akár meg is duplázhatta volna mai 4%-os évi növekedését. A Világbank szerint azonban még így is jelentős gazdasági momentumnak nézhet elébe Kolumbia, hiszen a legkonzervatívabb becslések szerint is a háború lezártával évi majdnem 50 milliárdos külföldi tőke érkezhet az országba. Erre pedig szüksége is lesz a költségvetésnek, hiszen az olajárak mélyrepülése nem volt éppen jó hatással az államkasszára.

A béke közvetlen gazdasági előnyeiről megoszlanak a vélemények. A kormány optimistán látja a jövőt, a Bank of America derűlátóan, ám óvatosan fogalmaz. Jó esetben, a puszta számokon túl a fegyvernyugvás egy sor, pénzben nehezen mérhető, ám kétségtelenül pozitív társadalmi változást hoz majd, és hosszú távon gyökeresen átformálhatja az ország politikai kultúráját és szociális realitásait, hogy Kolumbia végre valóban azzá a földi paradicsommá válhasson, amire földrajzi, természeti és kulturális adottsági predesztinálnák.