Megnyitotta kapuit a Westgate bevásárlóközpont Nairobiban
Huszonkét hónapot kellett várni ahhoz, hogy a nairobi luxusplázát helyrehozzák és megnyissák a nagyközönség előtt, miután 2013 szeptemberében szomáliai terroristák 67 embert mészároltak le az épületben.
A plázát természetesen minden eddigieknél szigorúbb biztonsági intézkedések mellett nyitották meg a kenyai fővárosban. A biztonságért fegyveres őrök ügyelnek, akik AK-47-es gépfegyverekkel felszerelve járőröznek az épületben. A bevásárlóközpont azonban még nem igazán vonzza a látogatókat és az üzletek döntőt többsége is üresen áll. A kenyaiak körében ugyanis még elevenen él a két évvel ezelőtti véres terrortámadás, amit a kenyai biztonsági erők csak négy nap után tudtak felszámolni.
Egy helyi kereskedő, Sunil Sachdeva elmondta, hogy feleségével egy fogászati szaküzleteztük volt a plázában, de a terrortámadás óta képtelenek visszatérni az épületbe, ezért inkább feladták a vállalkozásukat és más megélhetési forrás után néztek. „Az országot nem hagyjuk el, de a plázába már nem tudunk visszamenni, dolgozni, számukra ugyanis ez a hely egy temető” – mondta a kereskedő.
Sokan azonban a „talpra állás” szimbólumaként tekintenek a Westgate bevásárlóközpont újra nyitására. Ben Mulwa, aki túlélte a két évvel ezelőtti véres terrorakciót elmondta, hogy a Westgate újra nyitása nem csak üzleti érdek, hanem egy üzenet is a világ felé, hogy igen is fel lehet állni egy ilyen tragikus esemény után is.
A véres akciót a szomáliai al Shabab radikális iszlamista lázadó-és terrorszervezet hajtotta végre 2013 szeptemberében. A támadás körül azonban még mind a mai napig rengeteg a kérdőjel és a kenyaiak közül sokan a kormányt teszik felelőse a történtek miatt. A véres terrorakció után ugyanis kiderült, hogy a kenyai titkosszolgálat tudott a véres akcióról, de nem tettek semmit annak érdekében, hogy megakadályozzák. Ráadásul a történtek után több hasonló merényletre is sorkerült az országban. Az egyik legsúlyosabb még idén áprilisban történt, amikor szintén szomáliai terroristák rohantak le egy egyetemet Garissában, ahol 150 főként ártatlan diákkal végeztek az egyetem kampuszán.