Uganda tárt karokkal várja a magyar befektetőket és turistákat
Az Egyenlítő mentén elhelyezkedő kelet-afrikai ország végtelen gazdasági lehetősége tárháza lehet a magyar befektetők számára, akik a helyi Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ (HTTC), illetve a helyi kormányzat segítségét is bátran igénybe vehetik törekvéseik megvalósításhoz – tudható meg az Info Rádió július 18-i Világszám c. műsorából.
Országszerte nagyszabású beruházások és építkezés folynak Ugandában, ami komoly lehetőséget biztosíthat a magyar befektetők és üzletemberek számára. A Kampalában működik Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ (HTCC) szálláshely biztosítása mellett, üzleti lehetőségek feltárásában és helyi kapcsolatteremtésben is komoly segítséget tud nyújtani a magyarok számára. Ráadásul már magyar pénzügyi szolgáltató is megjelent a kelet-afrikai országban, amely a helyi sajtóban is hirdeti magát – mondta Kiss Róbert Richárd a Világszám műsorvezetője, aki éppen egy magyar delegáció tagjaként jelenleg Ugandában tartózkodik.
És ez még nem minden. Magyar szakemberek jóvoltából már lepárlóüzem is működik az országban, ahol helyi egzotikus gyümölcsökből, például: mangóból, banánból és jákafa gyümölcséből (dzsekkfruitból) készítenek izgalmas pálinkaféleségeket, amelyeket hamarosan a piacon is megtalálhatóak lesznek. Lukács Balázs a kampalai HTCC vezetője elmondta, hogy mindezek mellett izgalmas mezőgazdasági projektekkel is foglalkoznak az országban. Nem rég pedig egy kísérleti farmot is létesítettek, ahol különböző kukoricafajták termesztésével foglalkoznak.
Az izgalmas gazdasági és üzleti lehetőségek mellett Uganda turisztikai szempontból is rendkívül érdekes célpont lehet a magyarok számára. Számos Nemzeti Park található itt, ahol a gorilláktól kezdve számtalan olyan állatot láthatnak a turisták élőben, amelyekkel eddig csak könyvekben vagy természetfilmekben találkozhattak. De rengeteg más látnivaló is akad itt, többek között a Nílus forrása, a Viktória tó, számos csodálatos vízesés és történelmi emlékmű. És ami a legfontosabb, hogy Uganda viszonylag biztonságos országnak számít, ahol a helyiek rendkívül kedvesek és segítőkészek a külföldiekkel.
Kereskedelmi kapcsolatok mellett egyre erősebb a humanitárius segítségnyújtás is a magyarok részéről Ugandában, amit a helyiek és nem utolsósorban az ugandai kormány is nagyra értékel. Az Afrikai Magyar Társaság (AHU) ugyanis már nem először küldött orvosi missziót az országba, hogy segítsenek a helyi rászorulókon, akik a helyi viszonyok miatt csak nagyon ritkán jutnak el orvoshoz vagy részesülnek egészségügyi ellátásban. A jelenleg Ugandában tartózkodó AHU XI. Orvosi Missziójának tagja Fodor Réka elmondta, hogy kint tartózkodásuk alatt közel kétezer beteget láttak el és rengeteg értékes tapasztalatot gyűjtöttek tevékenységük során. A magyar orvosoknak köszönhetően a helyi egészségügyi alkalmazottak is új tudáshoz jutottak, amit a remények szerint a magyarok távozása után is hasznosíthatnak.
Az AHU jóvoltából egy kórház is épül az országban, melynek alapkövét nem rég rakták le. Emellett pedig egy kutat is fúrtak, ami igazi kincs, mivel az ivóvíz ellátás szintén nem megoldott Ugandában. Az ünnepélyes eseményen Uganda ipari és technológiai minisztere James Shinyabulo-Mutende és Syda Bbumba országgyűlési képviselő, illetve Balogh Sándor az AHU elnök is jelen volt.