Einstein, Chopin és Robert Capa is egykoron menekült volt

Amikor menedéket kértek, aligha tudták róluk, hogy megváltoztatják mondjuk a történelem menetét.  Vagyis a menekült nemcsak megélhetést keres, hanem hozza kulturáját, tudását, és ismereteit kész megosztani velünk, a befogadókkal. 

Az alábbiakban olyan menekültekről lesz szó, akiket jó, hogy befogadtak, akiknek jó, hogy lehetőséget adtak, és akiknek példáján  gondolkodhatunk.

Albert Einstein, a munkanélküli német tanár először Svájcba ment, ahol nagy nehezen állást kapott, majd az 1940-es amerikai állampolgárság megszerzéséig eltelt években olyan dolgokat tett befogadó országai ,,asztalára”, hogy mára neve a zsenialitás és a tudás vitathatatlan szionímája lett. Pedig Einstein menekült volt, nem politikai, hanem megélhetési menekült –  Németországból azért ment el, mert nem kapott munkát.

Isabel Allende Nobel-díjas chilei-amerikai írónő Chiléből az elől a katonai puccs elől menekült, amely nagybátyját, Sajlvador Allendét megölte. Neve a katonai junta ,,fekete listáján” szerepelt, élete veszélyben volt. Így érkezett meg politikai menekültként az Egyesült Államokba, Kaliforniába, ahol ma is él. Nevére és irodalmi sikereire egyszerre két orzság bszke: Chile és az Egyesült Államok.

Robert Capa Budapestről menekült, ahol Friedmann Endre Ernő néven látta meg a napvilágot, hogy a XX. századi háborúk legismertebb fotós tudósítója legyen, majd az egyik legnagyobb magyar származású fotós. Kétszer állt menekültként egy-egy ország hivatalnokai előtt, hogy bebocsáttatást és munkát kérjen. Berlinben diákként élt, majd a nácik elől Franciaországba menekült. 

Milan Kundera a ,,prágai tavaszt” követően menekült Franciaországba. A csehből azóta francia íróvá lett Kundera metsző íróniáját a korabeli Csehszlovákia nem tudta sem megemészteni, sem megbocsátani.  A franciák befogadták, pedig őket sem kímélte és mégis nyertek vele. Mint egyetemi oktató, mind pedig író dicsőséget hozott új hazájának is.

Luis Bunuel filmrendező, a  modern filmművészet egyik nagy úttörője hazájából, Spanyolországból távozott munkalehetőségek hiányban, és egy   fillér nélkül érkezett New Yorkba, ahol munkát kapott: náciellenes propagandafilmeket válogatott a Modern Művészetek Múzeumának archivumában. Salvador Dalíról írt könyve miatt azonban kirúgták és meg sem állt Mexikóig – ahol újra menekült lett. Ott is halt meg mexikói állampolgárként 1983. juliusa végén. Zseniális filmekkel ajándékozta meg a világot és új hazáját. 

Frédéric Chopin  lengyel zeneszerző Żelazowa Wolában született 1810-ben lengyel apától és francia menekült anyától: akkor még mások voltak a menekülési irányok. A csodagyerek tanulmányait Lengyelországban kezdte, de hamarosan Bécsben folytatta és végül Párizsban telepedett le – ott élt élete végéig. Kétszer váltott hazát és senki sem vetette a szemére a vándorlását – bár az új helyeken, hazákban mindig meg kellett küzdenie az elismerésért. Igaz, ez Chopinnek nem okozott gondot.

Victor Hugo francia író pedig politikai okokból kényszerült menekülni: Belgium vendégeként azokat az éveket, amelyeket III. Napoleon Franciaország élén töltött. Járt Angliában is – Jersey szigetén – , de onnan is kiutasították egy írása miatt, s 1852-től 1870-ig különböző európai államoknál kilincselt menedékért. A francia irodalom nagyja végül politikailag is győztesként tért haza: 1871-ben beválasztották a francia nemzetgyűlésbe.