Leleplezték a II. világháborús szovjet mítoszt

Hatalmas szoborral büszkélkednek a vendég előtt Almatiban. A mű Panfilov 28 gárdistájának állít emléket, akik hősies győzelmet arattak a németek felett Moszkva közelében a II. világháborúban. Kitalációnak nevezte a tömegeket buzdító legendát az Orosz Föderáció Állami Levéltárának igazgatója alig egy hete. Több rétege is van a dagadó botránynak.

A történet 1941 nyarán kezdődött Almatiban, ahol kazah és kirgiz újoncokból (egyes források szerint oroszokból is) felállították a Vörös Hadsereg 316. lövészhadosztályát, élén Ivan Panfilov tábornokkal. November 16-án az alakulat a 16. hadsereg részeként megütközött a németek 11. páncéloshadosztályával Duboszekovo falunál, Moszkva közelében.

A csatáról és a Panfilov gárdistákról először Vaszilij Korotyejev haditudósító számolt be a Krasznaja Zvezda hasábjain:

„mindannyian meghaltak, de az ellenséget feltartóztatták.”

A Krasznaja Zvezda november 28-i vezércikkének címe: A 28 elesett hős végrendelete. A szerző, Alekszandr Krivickij leírta, hogy 54 ellenséges tankból álló hadoszlopot tartóztattak fel a gárdisták, a németek 18 tankot és legalább 800 főt veszítettek. A 28 hősi halottat tömegsírba temették Duboszekovóban.

Krivickij 1942 januárjában látogatott el a csata helyszínére, majd január 22-én újabb cikket írt a Krasznaja Zvezdába. Ebben mind a 28 gárdista nevét felsorolta, akik 18 német tankot semmisítettek meg. Vezetőtisztjük, Vaszilij Klocskov utolsó szavait is idézte:

„Oroszország hatalmas, de nincs hova hátrálni – mögöttünk Moszkva van. ”

Ez a mondat szállóigévé vált, a 28 gárdista története pedig nagy népszerűségre tett szert a háború alatt. 1942 júliusában a Szovjetunió Hőse kitüntetést is megkapták – posztumusz.

A gyanú árnyéka 1947-ben vetült először a gárdisták legendájára. Akkor ugyanis a Harkovi Katonai Ügyészség letartóztatott egy bizonyos Ivan Dobrobabint kollaborálás vádjával. Az eredetileg kirgiz illetőségű szovjet állampolgár közölte, hogy ő egyike a Panfilov-gárdistáknak. A híres duboszekovói csatában elfogták a németek, sikeres szökése után Ukrajnába ment, ahol a német megszállók kisegítő rendőrségének vezetője lett, 1944-ben újra a Vörös Hadsereghez szegődött. Végül a hadbíróság 15 év börtönre ítélte.

A kollaboráns története miatt hivatalosan vizsgálni kezdték Panfilov 28 gárdistájának legendáját, Nyikolaj Afanaszjev altábornagy vezetésével. Kiderült, bár valóban nagy csata zajlott Duboszekovóban, a maroknyi gárdista nem győzött le 18 német tankot. Krivickij elismerte, hogy ő színezte ki a sztorit és Klocskov utolsó szavait is ő találta ki. A Krasznaja Zvezda újságírói és szerkesztői azzal indokolták a csúsztatást az ügyésznek, hogy így akarták javítani a Vörös Hadsereg morálját és lelket önteni a háború sújtotta lakosságba.

Panfilov 28 gárdistája - emlékmű Duboszekovóban (Wikimedia Commons)
Panfilov 28 gárdistája – emlékmű Duboszekovóban (Wikimedia Commons)

A tényfeltárás ellenére nem leplezték le a legendát a szovjet vezetők. Ma is több posztszovjet utca, park és emlékmű viseli a nevet: Panfilov 28 gárdistája. A rendszerváltás után azonban egyre többen szerettek volna tisztán látni. A sok-sok lakossági, intézményi és szervezeti kérésnek tett eleget július 7-én az Orosz Föderáció Állami Levéltárának igazgatója, Szergej Mironyenko. Publikálta Afanaszjev altábornagy egykori jelentését a levéltár honlapján. A 28 gárdistáról szóló legendát az állam által terjesztett egyik mítosznak nevezte.

Mindez nagy felháborodást keltett, őrjöng a kirgiz internet. A Panfilov csapat újoncairól vannak dokumentumok az Orosz Hadügyminisztérium archívumában – jelentette ki a Kirgiz Állami Levéltár igazgatóhelyettese, Jelena Romanova a kloop.kg hírportálnak. Ugyanakkor azt a kérdést is feltette:

„Miért is ment akkor Moszkvába a kirgiz elnök a panfilov-hősök emlékének avatásakor? Hogy lehet emberek győzelmét, akik meghaltak a hazáért küzdve, mítosznak nevezni?”

A Közép-ázsiai Amerikai Egyetem történésze, Csolpon Turdalijeva nem érti, miért éppen most állt ezzel elő az orosz levéltáros. Nem tartja kizártnak, hogy Mironyenko valakinek az érdekében publikálta az Afanaszjev-dossziét azután, hogy Kirgizisztán csatlakozott az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz.

Összeesküvés elméletek helyett akár nemzetközi szinten is kész megoldani a problémát Kazahsztán. Erről Kazahsztán Központi Állami Levéltárának igazgatója, Ljazzat Aktajeva beszélt. Szerinte bizottságot kell felállítani állami és államközi szinten az egyértelmű tudományos válasz érdekében. A kazah oktatási miniszter, Aszlan Szarinzsipov pedig bejelentette, hogy az oktatási és a kulturális minisztériumok közösen fogják megvizsgálni az ügyet.

Egyelőre nem tudni, hova fejlődik a botrány. Az viszont tény, hogy ősszel mutatják be a 28 panfilovci című filmet Oroszországban. Az alkotásra közösségi finanszírozással gyűjtötték össze a pénzt. Körülbelül 154 millió forintot dobtak össze az interneten, amihez még 1 millió dollárt (280 millió Ft) ajánlott fel Kazahsztán – jelentette be még tavaly decemberben az orosz kulturális miniszter, Vlagyimir Medinszkij. A filmben orosz, kazah és ukrán színészek is játszanak.

Főkép: Panfilov emlékmű Almatiban (Wikipedia)

(Visited 14 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez