Az Afrikai – Magyar Egyesület Kőbányán

Magyarország, Budapest – Az AHU is részt vett a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ idei rendezvényén, a VI. Országos Mesefesztiválon. A program, az intézmény névadójához kapcsolódóan a nagy utazó, Kőrösi Csoma Sándor életének fontos helyszínei köré fonódott. Konkoly-Thege György képes beszámolója.

 Az utazásai során bejárt helyszínek egy sokszínű világ képét rajzolják elénk, mely vidékek meséi, mondái, legendái alkották a program alapgondolatát. Játékban elevenedett meg e vidékek kulturális hagyatéka úgy, hogy a gyerekek vizuálisan és mentálisan is beléphettek ezekbe a világokba/termekbe. A meséken keresztül nyílt kapu a látogatók számára az élő hagyományokhoz, a kézügyességet fejlesztő játékokhoz, melyek kicsiknek és nagyoknak egyaránt szóltak. Kiegészítő programként kézműves vásár és ételkóstolók tették színesebbé a rendezvényt.

Az Afrikába látogató kis vendégek videofilmet láthattak “Afrikai életképek” címmel, mely Kőbányára hozta a kontinens hangulatát. Bemutatkozott az Afrikai – Magyar Egyesület gyermeksegélyezési és missziós programja is.

 

1.A Mesefesztivál díjátadója

2 kobanya AHZ 2

2.Az Ahu sarok

2 kobanya AHZ 3

3.Játékok bent

2 kobanya AHZ 1

4.A parkban , a szép időben sok érdekes dolgot lehetett kipróbálni

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez