Hajókáztak a „Szövetség az életért” tábor idei résztvevői
A korábbi évekhez hasonlóan, idén kilencedik alkalommal fogad nehéz sorsú Kárpát-medencei gyermekeket a „Szövetség az életért tábor”, aminek izgalmas programjai között egy kellemes hajókirándulás is szerepelt.
A Szövetség az életért” tábor fő célja, hogy a gyerekeket megerősítsük abban, hogy a határok nem választanak szét, hiszen a kibővült EU-ban könnyebben tudjuk segíteni, támogatni egymást. A cél az, hogy a gyerekeknek megmutassuk, hogy mi minden köt egybe bennünket, anyaországi magyarokat velük. Szeretnénk megmutatni számukra, hogy van lehetőség teljes életre a nehézségek közepette is. Különösen a legkülönfélébb válságok időszakában kell hangsúlyoznunk az összetartozás fontosságát- olvasható a GYEREKEKÉRT, azaz az eGYesület a REmény Kis Emberei KözösségÉRT honlapján.
A 6 napos program alatt a játékokkal, kirándulásokkal, kézműves foglalkozásokkal, táncházzal, valamint sok-sok lelki tartalommal tarkított tábor keretei közt az Európa hajón találkoztunk a gyerekkel. A legtöbb árva, vagy nehéz körülmények között élő gyermek a Felvidékről, Délvidékről, illetve Erdélyből érkezik a Csobánkái Cserkészparkba, de jönnek Csángóföldről, a Vajdaságból és az Anyaországból is.
A programok érdekessége, hogy az idén résztvevő közel 600 7-18 év közötti gyermeket önkéntes középiskolás-egyetemista önkéntesek segítik. A résztvevők különböző kisebb csoportjait ők irányítják, illetve segítik a programok lebonyolítását, és élvezik a közösen együtt töltött időt. Ez idén 200 segítőt jelent, akik 17 év feletti olyan fiatalok, akik késztetést éreztek arra, hogy segítsenek másoknak.
“Amikor először szólt egy ismerősöm, hogy menjünk el önkénteskedni egy táborba, akkor azt gondoltam, hogy egy jó buli. Ennek indult. Ma már sokkal többet jelent. Már harmadik éve vagyok segítő- mesélte nekünk Vili, az egyik rangidős önkéntes.
“Ezek a gyerekek valóban rossz körülmények között élnek, és óriási élmény azt látni, hogy mennyire örülnek, hogy olyan helyekre jutnak el, ahová valószínűleg sohasem mehetnének amúgy. Nagy élmény az Aquapark, a Nemzeti Galéria, és a hajókirándulás, mint most az Európa hajón, ahol helyben vacsoráznak, sőt esti koncert is lesz.”
Persze a fiatal segítőknek lélekben is fel kell készülniük a gyermekekre, hiszen ahogy kiderült, a főként a környéken élő fiatal önkéntesek hihetetlen történetekkel találkoznak.”
“A középiskolás, egyetemista önkéntesek közt van olyan, aki maga is korábban táborozó volt. Számukra ez olyan fontos küldetés lett, hogy később segíteni jönnek vissza. Mi, akik találkozunk a gyerekekkel, sok esetben igen szomorú történeteket hallunk, amiket sokszor el sem hiszünk. A gyerekek ezeket nem félnek kimondani, számunkra pedig megdöbbentő. Ezt tudni kell kezelni, ezért néhány nappal a tábor kezdete előtt minket már szakemberek készítenek fel arra, hogy kezeljük az ilyen helyzeteket.”
A Szűcs Balázs atya által alapított szervezet felejthetetlenné és tartalmassá kívánja tenni azt az egy hetet, ami sok gyerek számára az egyetlen nyaralás, kimozdulás az évben, hangsúlyozva, hogy az árva és nehéz sorsú gyerekek is fontosak, és van lehetőségük egy teljes és jobb életre a nehézségek közepette is.
Kíváncsiak voltunk arra is, vajon mi motiválja a fiatalokat, hogy gyerekekkel foglalkozzanak, és segítség ezeket a gyerekeket.
“Ezt egyszerűen nem tudom elmondani. Sokszor kérdezik, és megpróbáltam más sokszor szavakba önteni, hogy miért jó itt lenni, miért jó ezt csinálni, és mi az, amit ad, de egyszerűen leírhatatlan. Jó érzés segíteni nekik, jó érzés látni, ahogy felragyog a szemük egy-egy program alatt, jó velük beszélgetni, megismerni őket. Nem csak a gyerekek, de mi is nagyon sokat kapunk, így azt hiszem, hogy nem véletlenül jár vissza mindenki segíteni.”