Ma kiderül, mikortól lesz újra amerikai nagykövetség Havannában
Az Egyesült Államok és Kuba megállapodott arról, hogy több mint fél évszázad után ismét felveszik hivatalosan a diplomáciai kapcsolatokat és nagykövetséget nyitnak a másik fél fővárosában – jelentette helyi idő szerint kedden az amerikai média kormányzati forrásokra hivatkozva.
A nagykövetségek kölcsönös megnyitását a több amerikai hírportálnak, illetve hírügynökségnek név nélkül nyilatkozó kormányzati tisztviselők szerint szerdán fogja bejelenteni Barack Obama amerikai elnök és John Kerry külügyminiszter.
Obama kedden Dilma Rousseff brazil elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján már tett egy utalást a közelgő bejelentésre, amikor azt mondta: tájékoztatta brazil kollégáját az amerikai-kubai tárgyalások előrehaladtáról, közte a havannai és washingtoni nagykövetségek megnyitására irányuló munkáról is.
Obama és Raúl Castro kubai elnök decemberben jelentette be, hogy fél évszázad után normalizálják országaik kapcsolatát. A két ország között január óta több magas szintű találkozó is volt az 1961-ben felfüggesztett diplomáciai kapcsolatok helyreállításának és a nagykövetségek újbóli megnyitásának az előkészületeiről.