Békül a Hamász és Izrael?
Katar fővárosában, Dohában tárgyal egy Izraellel kötendő hosszú távú nyugalmi időszakról Músza Abu Marzúk, a Hamász egyik gázai vezetője – értesült a jeruzsálemi közszolgálati rádió.
A Katar által javasolt, és Törökország által is támogatott alku szerint a szélsőséges palesztin szervezet öt éven át nem támadná Izraelt, s cserébe izraeli vagy nemzetközi ellenőrzéssel működő tengeri kikötőt használhatna a gázai partoknál.
Músza Abu Marzúk szombaton utazott Dohába, hogy Háled Mesaallal, a Hamász Katarban székelő politikai vezetőjével és vezérkarának több más tagjával tárgyaljon.
Az al-Kudsz nevű palesztin internetes honlap szerint megbeszéléseiken végleges álláspontot próbálnak kialakítani a szervezethez eljuttatott ajánlatról, amely nyugalmat kér cserébe egy gázai kikötőért.
Jeruzsálem véleménye nem ismert a kérdésben, de a Hamásznak ez volt az egyik feltétele a tavaly nyári Erős Szikla hadművelet lezárásakor folytatott tűzszüneti tárgyalásokon, s akkor le kellett mondania róla.
Három hónappal ezelőtt az ENSZ akkori közel-keleti küldötte, Robert Serry azt javasolta a Hamásznak, hogy a bojkott feloldásáért vállaljon egy három-öt éves nyugalmi időszakot. A múlt héten meglehetősen titokban a Gázai övezetbe látogatott Serry utódja, Nyikolaj Mladenov, ahol a kiszivárgott hírek szerint erről az időleges békéről tárgyalt Marzukkal.
Kép: Europress/AFP