Az Alibaba nem Amerikában akar meggazdagodni

New Yorkban igazán barátságos nyilatkozatot tett az Alibaba Holding, az e-kereskedelem nagyágyúja most éppen békén hagyja Amerikát és hazai vizeken igyekszik sok pénzt keresni.

Tévhiteloszlató nemes szándékkal érkezik az Egyesült Államokba Jack Ma, az Alibaba Holding alapító ügyvezető elnöke. A cég szóvivője, Greg Jenkins mindössze annyival kommentáltat a nagyfőnök békés szándékát, hogy nem versenyezni jönnek ide, mármint Amerikába, azon belül is Jack Ma előadásának helyszínére, New Yorkba, a Waldorf Astoria Hotelbe, a gazdasági klub rendezvényére. Az online piactereken meghatározó vállalkozása valóban nem annyira Amerikára, hanem  a kínai piacra koncentrál erőteljesebben, amit egy most közölt forgalmi adat is igazol: az év első három hónapjára az Alibaba bevétele az ázsiai szuperhatalom háza táján 39 százalékkal nőtt, elérve a 2,2 milliárd dollárt. A holding újabban Brazíliára, Oroszországra és leányvállalatain keresztül Indiára koncentrál. Fotó:AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez