Tovább gyilkol a MERS –
Dél-Koreában kilenc halottja van már a MERS-vírusnak, és tizenhárom új fertőzést is megerősítettek, amivel száznyolcra nőtt a Közel-keleti Légzőszervi Tünetegyüttesben (MERS) megbetegedettek száma – közölte a kelet-ázsiai ország egészségügyi minisztériuma szerdán.
A két újabb áldozat, egy 75 éves nő és egy 62 éves férfi a szöuli Samsung Egészségügyi Központban halt meg, ahol az első koronavírusos megbetegedést megerősítették. A tizenhárom frissen megerősített fertőzés közül tízet ugyanebben a létesítményben regisztráltak.
Az országban több mint 2470 iskolát és óvodát zártak be ideiglenesen, és nagyjából 2900 embert helyeztek karantén alá a vírus terjedése miatt. Az országban május második felében jelent meg a betegség, vélhetően egy Szaúd-Arábiában járt férfi hurcolta be.
A MERS koronavírus tüdőgyulladással, lázzal, köhögéssel, légzési nehézségekkel járó fertőzés, amely az atípusos tüdőgyulladáshoz (SARS) hasonlít, de annál kevésbé fertőző. A betegek halálozási aránya magas, több mint 40 százalékos, a kór ellen egyelőre nincs semmilyen gyógymód: sem gyógyszer, sem más terápia, sem pedig védőoltás.