Hősök Napja – a megosztó ünnep
1986-ban mondták ki először, hogy Uganda hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni. Június 9.-ét 25 évvel ezelőtt iktatták be azért, hogy minden ugandai számára nyilvánvaló legyen, hogy a szabadságharcban elesett katonák egész Ugandáért adták a vérüket. Generációról-generációra örökítve, évről-évre az emlékezés lehetőségét adja ez a nap, hogy hálával gondoljanak azokra az emberekre, akik életüket áldozták az ugandai nemzet jobb létéért.
Ennek ellenére a legmegosztóbb nemzeti ünnepek közé tartozik. Általában a szabadságharcokban (polgárháborúban) elesettekre emlékeznek. Viszont, mivel mindkét oldalon voltak túlkapások a háborúban, ezért e nép számára nem egészen egyértelmű, hogy ki a hős. Itt a legtöbben saját hovatartozásuk és érzelmeik alapján döntik el, hogy kit tekintenek saját hősüknek.
Sokan vannak azok is, akik konkrét személyhez akarják kötni ezt a napot, azok előszeretettel ünneplik ilyenkor azt az orvost, aki 2000-ben megfékezte a pusztító Ebola járványt. Ő Dr. Matthew Lukwya.
A mai napon Yoweri Kaguta Museveni elnök Luwero-ba, majd Luwero közeli Ddwaniro-ba látogatott. Itt tartják a központi ünnepséget, ahol a polgárháború leghevesebb összecsapásai zajlottak. Ddwaniro választása más szempontból is szimbolikus jelentéssel bír, hiszen ez volt a gyarmatosítás elleni harcok központja is.
Museveni elnök a nap folyamán felavatja az Ugandai Nemzeti Hősök emlékművét, majd ezt követően mintegy háromszáz embert részesít kitüntetésben. Legnagyobbrészt a rendőrség berkeiből számíthatnak az elismerésre.
-kiváló érdemrend
– bátorságért érdemrend
– önfeláldozásért
-becsületért érdemrend