Nem csak pisztollyal lőttek Bob Kennedyre – egy Nikonnal is
Lövések hangzottak a Los Angeles-i Ambassador szálloda folyosóján, ott, ahol a konyha és a szálloda fő szalonját összekötő átjáró van. Sirhan Sirhan, egy palesztin fiatalember kezében dördült el a Wasleyjones típusú, 22 kaliberes revolver, az áldozat pedig Robert Francis Kennedy volt, az öt évvel korábban meggyilkolt John Fitzgerald öccse.
Akkor 1968. június 5-ét írtak, és az áldozat sok egyéb címe mellett a Demokrata Párt esélyes jelöltje volt a következő elnökválasztáson. Pillanatokkal később ért a helyszínre Boris Yaro, a szabadúszó fotográfus, aki a Los Angeles Timesnak dolgozott. Ő is lőtt – a Nikon FT-vel a kezében, nem egyszer, hanem egy egész sorozatot – zavarában és pánikban. Őt – ellentétben Sirhan Sirhannal – sokan látták, és kiabáltak neki, hogy ne lőjön. De ő nem hallotta, vagy nem figyelt oda.
Amikor órákkal később a lap laboratóriumában előhívta a felvételeket, látta, hogy az élet utolsó pillanatait fotózta le – Bobby Kennedy haláltusáját.
A képen még egy 15 éves fiú látható, aki felemeli Bobby fejét. A fiú egy rózsafüzért tekert a haldokló elnökjelölt kezére, és nem kiáltott segítségért – mintha tudta volna, hogy itt már nincs segítség. S tudta, hogy Bobby hívő katolikus volt.
A fotóért Yaro sok elismerést kapott, díjakat is, és ez lett munkásságának legelismertebb darabja. Pedig ez volt élete legváratlanabb fotója, ugyanis órákkal az esemény előtt a szerkesztőségben azt mondták neki, hogy nem kell elmennie Bob Kennedy estéjére, mert már mással megállapodtak. Ez június 4-én történt, és Kalifornia arra várt, hogy az előválasztások eredményét ismertessék.
Erről előzőleg Bobby azt mondta, hogy ha Kaliforniában nem nyer, akkor nem indul országosan sem a Demokrata Párt színeiben az elnöki székért. Az előzetes eredmények azonban annyira kedvezőek voltak, hogy Kennedy elnökjelölt lett: a fotós ekkor úgy érezte, akkor is el kell mennie az eseményre, ha nem őt bízták meg ezzel. Legfeljebb a képet otthon kiteszi a falra – gondolta. Hiszen nem láthat gyakran egy jövendő amerikai elnököt.
Amikor beérkezett a szállodába, hatalmas ünnepség közepén találta magát: Kennedy legyőzte McCarthy-t. Ekkor kapott egy hasznos fülest – Kennedy nem arra távozik, ahol várják, hanem egy másik úton, és a legjobban a konyhában lehet majd lefotózni. Ekkor már június 5 -ét írtak, röviddel éjfél után volt, és a fáradt, kimerült Kennedy a szalonban találkozott a híveivel, üdvözölte őket, beszédet mondott, majd a megszokott kézmozdulattal búcsúzott: az ujjaival végigszántotta a haját. S elindult a szalonból a konyha felé – ahol várta két csőre töltött fegyver: egy pisztoly és egy fényképezőgép.
Amikor az elnök kezet nyújtott a szálloda személyzetének, hat lövés dördült: Yaro nem tudott nem odanézni, és amit látott, azt fényképezni kellett. Akkor már a rendőrök letartóztatták Sirhan Sirhant. Egy hölgy megragadta a kezét, hogy ne fotózzon, de ő csak annyit mondott: asszonyom, ez történelem. Muszáj.
A Nikonon egy 28-as objektív volt, a folyosón pedig sötét, ezért levette a sebességet. Nem tudta, hogy milyenek lesznek a képek, csak fotózott.
Kennedy halálát egy nappal később, június 6-án jelentették be – 26 órán át agonizált.