Egykor halálos ellenségek, most a legjobb barátok
Nem mindennapi történetről készített dokumentumfilmet egy kanadai forgatócsoport: egy iraki és egy iráni férfi barátságáról, ami akkor alakult ki, amikor az egyikük megkímélte a másikuk életét az első Öböl-háborúban.
Harminc évvel ezelőtt Nadzsah Abúd és Záhed Haftlan ellenségek lettek, amikor Szaddám Husszein iraki diktátor megtámadta Iránt. A sorsuk összefonódott mindjárt a háború elején. Az iraki hadsereg hadműveleteinek legelső célpontja az iráni Khorramsar városa volt: 1980 szeptember 22-én a légierő bombázta a várost, majd a szárazföldi hadsereg kéthónapos intenzív harc után el is foglalta azt. Mindkét oldalon 7000-en estek el, a civil áldozatokról a mai napig nincs adat, és azóta Iránban a Vérfürdő Városaként emlegetik a települést.
A legvéresebb harcok a város körüli bunkerrendszer környékén zajlottak. Az iráni katonák beásták magukat, és nem voltak hajlandóak feladni az állásaikat. Nem volt hova visszavonulniuk: Teherán parancsba adta, hogy az utolsó emberig tartani kell az állásokat, amíg meg nem érkezik a felmentő sereg, miközben az iraki katonák azt az utasítást kapták, hogy ne ejtsenek foglyokat. Az iráni hadsereg egyébként csak két évvel később foglalta vissza a várost.
Záhed, akit még gyerekként toboroztak az iráni hadseregbe, fanatikus hittel védte az állásokat, és tüzet nyitott minden iraki katonára, aki szembejött vele. Nadzsafot szintén meglőtte, de az iraki katona még be tudott menni az egyik bunkerbe. “Hallottam, ahogy az irániak mindenkivel végeznek a szakaszomból. Elbújtam a halott bajtársak között, remélve, hogy nem találnak meg” – mesélte Nadzsah. Záhed azonban látta, hogy túlélte a “találkozást” és bement utána, hogy végezzen vele.
Aztán meglepő dologra került sor: egy olyan döntésre, ami mindkét ember sorsát meghatározta és összekötötte. “Hiába beszélt hozzám, nem értettem, mit mond. Már felkészültem a halálra” – mondta Nadzsah. Záhed először valóban le akarta lőni, de még előtte – máig nem tudja, miért – kinyitotta az iraki katona pénztárcáját. És egy fekete-fehér fényképet talált, amin az iraki férfi felesége és fia volt. “A fotót látva úgy döntöttem, hogy megkímélem az életét” – nyilatkozta Záhed a The Nationalnak, és inkább hadifogságba vetette Nadzsahot.
Aki aztán 17 éven át volt hadifogoly egy iráni táborban, és fogalma sem volt, hogy mi folyik körülötte. Mire kiszabadult, addigra Szaddám rezsimjét megdöntötték, és ő nem maradt Irakban, Kanadába költözött. Akárcsak Záhed, aki poszttraumatikus stressz-szindrómában (PDST) szenvedett, a háború után nem tudott sehol elhelyezkedni, és végül Vancouverbe emigrált. Ott aztán mindkét férfi eljárt a PDST-ben szenvedők gyűléseire. Először nem ismerték fel egymást, de ahogy egyre többet beszéltek az életükről, hirtelen rádöbbentek, hogy már találkoztak egymással Khorramsarban. “Olyan kiáltozás és sírás támadt a teremben, hogy a biztonságiak jöttek be, mert azt hitték, valami verekedés tört ki. Pedig csak az öröm és döbbenet hangjai voltak azok” – emlékezett vissza a terápia vezetője.
Azóta Nadzsah és Záhed a legjobb barátok, és folyamatosan kisegítik egymás. Mindkét férfi célja, hogy visszatérjen a hazájába: az iráni a szüleit akarja meglátogatni, az iraki pedig meg szeretné megkeresni a feleségét és a fiát,akiket a háború kitörés óta nem látott.
A történetük megihletett egy kanadai forgatócsoportot is. Ann Shin “My Enemy, My Brother” címen dokumentumfilm-sorozatot készített a két férfi nem mindennapi történetéről és barátságáról. Az alkotás egyesek szerint Oscar-gyanús.
A film előzetese: