Tokióban nemigen lazáskodhat Juncker
Folyamatosan tárgyalnak, de nem rohamtempóban. Talán még ebben az évben megszülethet az szabadkereskedelmi megállapodás Japán és az EU között.
Ezt a reményt hangoztatta Shinzo Abe japán kormányfő, aki Tokióban látta vendégül az unió vezérkarát. Donald Tusk állandó elnök, Jean-Claude Juncker, a bizottság főnöke és Cecilia Malmström kereskedelmi biztos az évente egyszer megtartandó EU-Japán csúcsra érkezett a Felkelő Nap országába. Az ő nyilatkozataik is optimisták, de egyben diplomatikusak is voltak, akár csak Abe záró konklúziója. 2013 óta folynak a tárgyalások a 28 európai ország és a világ harmadik legnagyobb gazdasága között egy szabadkereskedelmi egyezményről. Tavaly 149 milliárd euró volt a kölcsönös áruforgalom értéke. Ez nagy összeg, de elmarad a potenciális lehetőségektől. Japán rendkívül féltékenyen védi a saját agrár- és élelmiszer szektorát. Méghozzá nem csak vámokkal, hanem tényleges behozatali tilalmakkal is. E téren lehet némi változás, hiszen Abe kormánya a jelek szerint meg tudja törni a tradicionális japán agrárszövetkezetek eddigi hatalmas befolyását. De a másik oldalon is vannak kereskedelmi gátak. Az EU keményem megvámolja a Japánban gyártott autókat és az elektronikai cikkeket is. Ehhez, az e téren konkurens Németország egyelőre még ragaszkodik. Az érdekellentétek ellenére a felek úgy vélték, hogy talán ez év végéig meg tudnak állapodni a szabadkereskedelmi egyezmény fő pontjairól. Ösztönző hatású lehet Európa számára, hogy ez esetben még az USA-Japán kereskedelem szempontjából döntő csendes-óceáni egyezmény megkötése előtt születhetne meg az európai-japán szerződés. Fotó:AFP