Már Ázsiában is pusztít a gyilkos közel-keleti kór
A MERS a korábban világjárványt nem, de világpánikot mindenképpen okozó SARS-hoz hasonló magas halálozási aránnyal járó járványos tüdőbetegség. Bár a fertőzöttek majd fele meghalt, eddig nem okozott nagyobb nemzetközi pánikot – talán majd most.
A MERS-vírus (amelynek a neve a Middle East Respiratory Syndrome coronavirus rövidítésből ered) köhögéssel, lázzal, légzési nehézségekkel járó légúti megbetegedést okoz, vírusos tüdőgyulladáshoz vezet. A vírust 2012-ben mutatták ki először. Elsősorban a Közel-Keleten regisztráltak eseteket: A MERS-vírusról ugyan megállapították, hogy képes emberről emberre terjedni, de eddig még nem jelentettek olyan esetet, amikor valaki így fertőződött volna meg.A betegek halálozási aránya az eddigi tapasztalatok alapján magas, a betegség ellen nincs vakcina. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) napokban közölt adatai szerint a MERS 2012. évi feltűnése óta 1139 esetet regisztráltak, közülük 431 volt végzetes.
Bár korábban is voltak elszórt esetek a Közel-Keleten kívül, most először Ázsiában is jelentős számú megbetegedést tapasztaltak. Ugyanis ezzel a vírussal fertőződött meg 15 dél-koreai, a fertőzés terjedésének megállításában kulcsfontosságú lesz a következő néhány nap – közölték vasárnap a dél-koreai egészségügyi hatóságok. A fertőzés feltehetőleg egy 68 éves férfitól ered, akinél május 20-án, két héttel azután állapították meg azt, hogy visszatért egy közel-keleti útjáról. Az út során két napot töltött Szaúd-Arábiában, ahol a legelterjedtebb a betegség. A szóban forgó további 14 személy vagy hozzátartozója, vagy kapcsolatba került a férfival a kórházban. Rajtuk kívül megvizsgálnak több mint száz olyan embert, aki vele utazott ugyanazon a repülőgépen, vagy egyéb módon került vele kapcsolatba. Százhuszonkilenc személyt már karanténba helyeztek.
Kép: Wikimedia Commons