Hazatért Hollywood magányos keleti csábítója

A mozitörténet vélhetően legszomorúbb és legmagányosabb meséje a csábítás szultánjáé, Omar Sharif-é a Daily Mail szerint. Gazdagsággal, hatalmas, klasszikussá vált filmeposzokkal, párizsi, londoni luxusszállodákban töltött évekkel, kaszinókban, bárokban átjátszott-átivott éjszakákkal, egyben magánnyal és veszteségekkel teli évtizedek után a minap jelentette be a fia, Tarek a legújabb tragédiát: a 83 éves színésznek Alzheimer-kórja van.

Omar Sharif Michel Shalhoubként született a Földközi tenger egyiptomi gyöngyszemében, Alexandriában, 1932-ben. Édesapja gazdag fakereskedő volt, de az életét ünnepelt édesanyja, Claire irányította. Aki szenvedélyes szerencsejátékos volt – az egyetlen nő az országban, aki lépést tudott tartani a milliárdos Faruk királlyal, amikor a téteket emelték. Anyának viszont már nem volt ilyen ragyogó: tízévesen bentlakásos iskolába küldte a fiát, a nagyon tekintélyes és nagyon sznob Victoria College-be. Állítólag abban bízott, hogy az ottani szigorú rend és egyszerű táplálkozás majd segíti a gyereket abban, hogy megszabaduljon puha formáitól.

Ott kezdődött minden, az iskola színpadán. Élete első darabja a Láthatatlan herceg volt. Szinte az egész előadást egy dobozba zárva töltötte. De amikor az kinyílt, és ő meglepetésszerűen előugrott, megbabonázva a közönséget, eldőlt a sorsa. Édesapja azonban hallani sem akart arról, hogy színész legyen. A tiltásra a csuklója felvágásával felelt, bár később azt mondta, igazából nem akarta megölni magát. A nők már akkor imádták: ha nem kapott pénzt arra, hogy barátnőit vacsorázni vigye, a tárgyait adogatta el.

A kairói egyetemre járt és a londoni RADA drámaiskolára jelentkezett, amikor szerepet kapott egy arab filmben, a Ragyogó napban. Akkor vette fel az Omar Sharif nevet, hogy csökkentse apja neheztelését. A főszereplő Faten Hamama volt, a legnagyobb sztár. Akit még soha nem csókoltak meg a vásznon – egészen addig. A csók nemzeti szenzáció lett. 1954-et írtak ekkor. A katolikusnak született Omar Sharif áttért az iszlámra, hogy feleségül vehesse a muszlim Fatent. A következő hét évben több mint egy tucat filmben játszottak együtt.

De 1962-ben tönkrement a házasság. A férfit felkérték Ali szerepére az Arábiai Lawrence-ben. David Lean rendező hívta, állítólag nem színészi képességei, hanem barna irisze miatt, amelynek a színe tökéletes ellentéte volt a főszereplő, Peter O’Toole ragyogó kék szemének. Amikor Sharif alakja felbukkant a sivatag hőségében, rengeteg nő kezdett rajongani érte. Ő maga tudta, hogy aligha lesz képes ellenállni ennek, ezért arra kérte a feleségét, hogy váljanak el. Addig, amíg a nő még elég fiatal ahhoz, hogy újból férjhez menjen.

1965-ben váltak szét, de Sharif mindig élete nagy szerelmeként beszélt Fatenről: azt mondta, egyetlen másik nő sem tudta elnyerni a szívét. Az asszony nem volt ennyire romantikus: rövidesen újra férjhez ment, egy orvoshoz. A színész életében sorra jöttek a rövidéletű románcok: kapcsolatba hozták több színésznővel, még Ingrid Bergmannal is.

1968-ban Barbra Streisanddal forgatta a Funny Girl-t. Négy hónapig tartott a szerelmi történetük – egészen a forgatás végéig. Még ugyanabban az évben egy másik filmbéli partnerével, Catherine Deneuve-vel is összejött, akivel a Mayerling című történelmi drámában szerepeltek együtt. Sharif azt mondta: rájött, hogy nem tud szerelembe esni – soha nem fájt, ha vége lett egy kapcsolatnak. Két igazi szenvedélye volt: a kártya és a tenyészlovak versenye. “Nem hiszem, hogy tudnék élni egy pakli kártya nélkül” – mondta a BBC-nek 1978-ban, amikor arról kérdezték, hogy mit vinne magával egy lakatlan szigetre. De a kártya és a kaszinók csődbe vitték.

Miután egyetlen éjszaka alatt 750 ezer dollárt vesztett ruletten, el kellett adnia a párizsi házát. “Abszolút semmim nincs, eltekintve néhány ruhadarabtól. Egyedül vagyok, és teljesen leégtem. Minden egészen más volna, ha megtalálnám az igazi nőt.” Elismerte, hogy őrültség a játékfüggése, de nem tudott leállni. Unalomra és magányra panaszkodott, arra, hogy rémes egy bőröndből élni. Az ügynöke hozzászokott a kétségbeesett és sürgős telefonokhoz, amelyekkel munkát kért, hogy újabb és újabb adósságait ki tudja fizetni. Néha még a hívásokra sem futotta. Ahogy mondta, mindig egy filmmel az adósságai mögött kullogott.

Nem szerette a szerepeit. Jóllehet hat nyelven, angolul, franciául, spanyolul, olaszul, arabul és görögül is képes volt játszani, erős akcentusa miatt mindig külföldiek megformálására választották ki: egy szultánéra, egy spanyol papéra, mexikói cowboy volt, vagy éppen Dzsingisz kán.

1999-ben, amikor egy olasz újságírónő azt állította, hogy ő az apja 1969-ben született fiának, Rubennek, Sharif így válaszolt: “Nagyon rövid kaland volt. Percekről beszélek. Nem ismerem el az apaságot, de elfogadom, hogy az én egyik spermiumom állította elő a fiút. De akkor az is lehet, hogy százezer fiam van. Akkoriban mi, férfiak, nem igen foglalkoztunk a megelőzéssel. Feltételeztük, hogy a nők szedik a tablettát. A fiú teljesen úgy néz ki, mint én, de az anyja csak spermadonornak használt. Nem vagyok az apja.”

Ugyanakkor bolondul Tarekért, Fatennel közös fiáért. És imádja az unokáit is, akik kinevették “rémes filmjeit” és állítólag ezért fordított hátat a filmvászonnak a kilencvenes évek közepén. A szerencsejátékot viszont nem volt ilyen könnyű abbahagynia. Miután egy kisebb vagyont vesztett a párizsi Enghien-les-Bains kaszinóban, 2003-ban, lefejelt egy rendőrt, és felfüggesztett börtönre ítélték. Nem ez volt az első eset, hogy a temperamentuma bajba sodorta: Görögországban azért tartóztatták le, mert szétvert egy éttermet. Beverly Hills-ben pedig, egy hotel parkolójában azért törte el egy őr orrát, mert az engedte, hogy egy fotózkodni akaró nő odamenjen hozzá.

Ekkor már a nők nem izgatták. Leszokott a napi sok doboz cigarettáról is, miután szívrohamot kapott a szállodai szobájában, 1994-ben. Amikor a párizsi George V. hotelben összeesett, senki nem jutott az eszébe, akitől segítséget kérhetne. Jóllehet még mindig telhetetlen nőfalóként tartották számon, azt mondja, az igazság korántsem volt ilyen mondén: egy jó sétát már többre tartott az ilyesminél. 1999-ben újságíróknak arról beszélt, hogy vannak pillanatok, amikor boldog, és vannak, amikor nem. “Néhány embernek talán jobb élete van, mint nekem. Remélem.”

2012-ben lett 80 éves. Új rutinja lett, délig aludt, fürdött, aztán egyedül rótta a párizsi utcákat. “Nincsenek barátaim Párizsban” – mondta tavaly. “Pedig szeretném, ha esténként ki tudnék mozdulni valakivel.”

A karrierje kicsit feléledt a 2000-es évek elején, akkor forgatta például a Monsieur Ibrahim és a Korán virágait, amiért César díjat is kapott. Már akkor demenciáról kezdtek szállingózni a hiresztelések. Tagadta, hogy Alzheimere lenne, de amikor Faten 83 évesen, most januárban meghalt, fiúknak, Tareknek szembe kellett néznie édesapja életének végső tragédiájával. Amikor Sharif megtudta a hírt, mély gyászba zuhant, de néhány nappal később elfelejtette, mi történt. Hogy van Faten? – kérdezte. Tisztában van azzal, hogy színész volt, de a filmjeit már nem tudja megkülönböztetni egymástól.

Az utolsó nagy romantikus mozisztár alakja lassan ködbe vész. Omar Sharif visszatért Egyiptomba. De a hazatérés nem az igazi: most is egy szállodában él, valahol a Vörös tenger partján.