A nagy földmutyi – nem az kaszál, aki kapál
Gazdag mezőgazdaság alakulhat ki Mozambiknak több nagy körzetében is, de a befektetők, a földekből hasznot húzók nem teljesen azonosak a helybéli gazdákkal, sőt a kormányzat sem kezeli nyilvánosan, hogy mit és miből finanszíroz.
Számos titokzatos, illetve egyenesen titkos elemet rejt a mozambiki „földmutyi”, melynek néhány részlete kiszivárgott a kormányzat környezetéből is. A Lurio River Project egy jókora, 240 ezer hektáros mezőgazdasági terület, melyen leginkább befektetők termeltetnek növényeket úgy, hogy akár százezer helybélit is kiszoríthatnak a munkából, a térségből. Gyapotot, kukoricát, cukrot, etanolt termesztő és termelő, nagy állatállományt tartó vállalkozás a Lurio River Valley Fejlesztési Projekt – tette közzé 240 ezer hektáron folyó gazdálkodásról értesüléseit Clemente Ntauazi, aki érdekvédőként egy kutatócsoport szakembere. Az általa megszerzett információkból arra következtetett, hogy ugyan 500 ezer embert érint az agrárprogram, de valóban kiszoríthatnak mintegy százezret, a kistermelők féltik a megélhetésüket, némelyek pedig a föld termőképességének a veszélyeztetésétől is tartanak.
Ugyancsak „elcsípett” információkra alapozzák, hogy a mozambiki kormányzatnak is vannak tervei a termőföld hasznosítására, de amit jóvá akar hagyni a kabinet, az egy olyan projekt, amely brazil és japán támogatást élvez. A ProSavana néven futó program jóval nagyobb területet érint, mint amekkora a Lurio River Projecté. Ez utóbbin egyébként számos jó dolog is történik, két gátat építenek éppen kormányzati segítséggel. Ezt is titokzatosnak nevezte egy egyetemi szakember, mondván, nem került sor egyeztetésre, nem osztották meg a projekt információit. A milliárd dolláros agrárprojekt úgy zajlik, hogy a finanszírozókról, a finanszírozás mértékéről és jellegéről sem kaptak tájékoztatást a mezőgazdaság szereplői. Az azonban nyilvánvaló, hogy a kormányzatnak nincsenek forrásai a gyaníthatóan nagy ívű programokra, fejlesztésekre. Fotó:AFP