A nagy ázsiai budiversenyben Japán verhetetlen

Ki gondolná, hogy a nyilvános WC-k ügye a politika legfelsőbb szintjeire is eljut? Jelenleg ugyanis ég és föld a különbség Kína és Japán között, ami a modern nyilvános mellékhelyiségeket illeti.

A japánoknak külön szavuk van a kínai bevásárló-turizmusra: bakukai . A baku robbanást, a kai pedig vásárlást jelent. Japánban azonban nem csak vásárolni szeretnek a turisták,a Shukan Shincho beszámolója szerint a külföldieket, főleg a kínaiakat lenyűgözik a japán WC-k. Nem csak a meleg vizű bidé hozza lázba őket, de a nagyon puha WC-papír is.

Toilet

A kormány egyes politikusai ellenben úgy érzik, hogy van még mit javítani ezen a téren, így most azt tervezik, hogy nagyobb figyelmet fordítanak az ország toaletthelyzetére. A Liberális Demokrata Párt felsőházi képviselőnője Haruko Arimuranem most a nők szerepének erősítését képviseli a kabinetben, de hamarosan ő lehet a nem hivatalos „toalettminiszter” is- állítja a Japan Today.

Persze nem csak a kínaiak szeretik annyira a japán különleges WC-ket. Az országban a toalett ugyanis olyan, mint egy robot: sok-sok ismeretlen gomb, furcsa eszközök, amik mind a kényelmünket szolgálják. Ilyen a fűthető ülőke, ülepmosó, WC lehúzó gomb stb. Ezeket a gombokat nem csak a WC-n, de egy külön, a falról leemelhető vezeték nélküli panellel is irányíthatjuk. A hollywoodi színész Will Smith szintén dicsérte a japán WC-k nagyszerűségét

„Nekik nem kell papír. Leülsz a WC-re és az tökéletes munkát végez. Kitisztít, megszárít. És ez csak víz, és meleg levegő”- mondta Will.

Wireless_toilet_control_panel_w._open_lid

Tavaly októberben Amimurát nevezte ki a kabinet, hogy hozzon létre bizottságot, amely azért felel, hogy a „japán társadalomban minden nő ragyogjon”. Az újonnan alakult bizottság egyik feladata  a WC problémák kezelése.

Akita Jokojama építész, a bizottság egyik tagja a Shukan Shincho-nak azt mondta: „az első ülésen Arimura elmagyarázta, hogy miért kell foglalkoznunk ezzel a bizonyos WC kérdéssel. A nők nem tudják rászánni magukat, hogy elmenjenek egy mocskos nyilvános WC-be, például a parkokban. Annak érdekében, hogy ne csak otthon érezzék jól magukat, az szükséges, hogy javítsuk a nyilvános WC-k környezetét, tisztaságát. Arimura szakértőket hívott meg a bizottság üléseire és azt mondta, hogy őt nem érdekli, ha WC-miniszternek nevezik, meg akarja oldani a nyilvános WC-k helyzetét. Tényleg ezen pörög.”

A konkrét tervek közé tartozik az, hogy a nyilvános WC-k egyes felületeit reklámfelületként értékesítik, a bevételeket pedig a fejlesztésekre fordítanák. Ezen kívül az úgynevezett Koban-ok, vagyis a rendőrbódék mellékhelyiségei is nyilvános WC-ként funkcionálnának.

„Ezek a fajta ötletek csakis nőktől származhatnak”- mondta Jokojama. „Arimura szerint nem csak arra kell törekedni, hogy tiszta legyen és biztonságos, hanem a cél az, hogy egy nyugodt helyet biztosítsunk a nőknek. Már azt is fontolgatja, hogy díjazni fogja a legjobb mellékhelyiségeket.”

Japánban egyes helyeken egyébként már így is luxus WC-ket alakítanak ki csakis nők számára. Erről ITT írtunk korábban.

hikarie-17
Egy luxus női WC Sibuja kerületben.
hikarie-11
És egy másik.

Az is igaz, hogy az országban a nyilvános WC-k már nem olyan szupertiszták, mint mondjuk egy szállodában, étteremben, vagy a háztartásokban. Persze egy budapesti nyilvános budihoz képest még így is elég tiszta. A bizottság arra számít, hogy ha az terveket május végére befejezik, akkor a minisztériumok beveszik azokat a következő év költségvetésébe.

ToiletBlockWithVisibleUrinals
Egy átlagos nyilvános WC Japánban.

„A női politikusok Japánban mostanában elég sok botrányba keveredtek”- mondja Acuo Ito politikai elemző. „De Arimura úgy tűnik eléggé szilárdan áll a lábán. A mai napig nem javasolt semmilyen említésre méltó politikai kezdeményezést, de talán a WC-s indítványa jó ötlet, aminek eredményét tényleg látni lehet majd. Ő lehet a WC reform legnagyobb képviselője.”

A WC-k egyébként valóban kulturális értéket jelenthetnek az ország számára. A szuper WC-ket már számos ázsiai országba exportálják, például Dél-Korea is japán WC-ket vásárol. Dél-Koreában évek óta elérhetők a robotizált, automata, víztisztítós csészék. Az önmagától felemelkedő ülőke olyan luxus, aminek nehezen tudnak ellenállni.

Néhány héttel ezelőtt írt arról a Yumiuri Shinbun, hogy a japán kormány kész tőkét kovácsolni a WC-k sikeréből, így egyre inkább beszédtéma, hogy világhódító támogatást kapnak a WC innovációk. A különböző funkciókkal felszerelt WC-k lesznek az új extrái a turizmusnak. A gyakorlatban például ez annyit tesz, hogy a high-tech csészék a gyakran látogatott helyeken is elérhetők lesznek: repterek, közlekedési csomópontok stb. A közelmúltban éppen ezért nem egy olyan reklám, és promóciós videó készült külföldiek számára, melyben a kényelmes japán WC-t hirdetik. A külföldiek hamarosan a 2020-as tokiói olimpia miatt ellepik a fővárost, így épp itt az ideje elindítani ezt az üzleti ágazatot- írja az újság. Az átlag japán háztartások élményét kívánják minden nyilvános helyen megvalósítani, ahol alap a mozgásérzékelő, a szagsemlegesítő, és a változatos vízsugarak. Nem beszélve arról, hogy minden WC víz-és energiatakarékos rendszerrel működik. Ezen kívül kellemes zene is elindítható, azok számára, akiket frusztrálnak a hangok.

A kínai turisták számára a japán WC-k vásárlása olyan alap háztartási cikkek közé tartozik, mint a rizsfőző, vagy a kozmetikumok.

Ha átmegyünk a szomszédba, vagyis Kínába, már egész más helyzettel találkozunk, ami a nyilvános WC-ket illeti, így talán érthető is, hogy miért van szükségük fejlesztésre. Japánban pedig pont ez szeretnék kihasználni. Íme néhány  kínai mosdókban készült fotó.

cntoire01 cntoire02 cntoire03 cntoire05 cntoire07 cntoire08 cntoire09 cntoire12

További érdekesség Ázsiaban, hogy sok helyen külön kultusz alakult ki, aminek alapja a WC-csésze. Íme például Dél-Koreából a Toalett Park, illetve lejjebb a Tajvani Toalett étterem képei láthatók.

suwon-toilet-park
Dél-Korea – Toalett Park
mt2
Toalett Étterem – Tajvan

mt3 mt6

(Fotó:GettyImages, Twitter, Weibo, Wikipedia)

(Visited 10 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez