Kalandtúrák a felfedező tiszteletére

Uganda számára is turisztikai lehetőség, hogy a 150 évvel ezelőtti felfedező expedíció nyomvonalán – Sir Samuel Bakerre emlékezve – idegenforgalmi programokat szervezzen.

Turisztikai szerepet szánnak Ugandában annak, hogy “felfedezzék” Samuel Baker, az angliai születésű utazó nílusi vándorútjainak helyszíneit. A sokáig Mauritiuson és Ceylonban élt – de az afrikai folyó forrásvidékét felfedező – Baker leszármazottai is kutatták az 1800-as években élt családtag expedícióinak helyszíneit, napjainkban pedig, ismertette az ugandai vadvédelmi hatóság üzletfejlesztési igazgatója, a 150 éves évforduló jegyében történelmi túrát szerveznek azon az “ösvényen”, amelyen a viktoriánus felfedező is megfordult. (Baker erre az útjára második feleségével, a magyar származású Sass Flórával együtt vállalkozott.) Az Albert és a Viktória tó térségét, illetve több vízesést is érintő 2014-es “emléktúra” arra is felhívja a figyelmet, hogy Sir Samuel Baker a maga idején erőteljesen fellépett a rabszolga-kereskedelem ellen. Az Ugandában és a mai Dél-Szudánban is vezető “ösvény” a kalandutazók paradicsoma lehet.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez