Néhány évtizeddel ezelőtt az volt a trendi, ha valaki a hatalmas luxusautójával kigördült valamelyik elit külvárosba, a saját házába, pázsitjára, maga mögött hagyva a városközpontot azoknak, akiknek sem autójuk, sem pázsitjuk nincs és nem is lesz soha. Most viszont megfordult a folyamat: a kevésbé tehetősek kiszorulnak a külvárosok nem túl vonzó övezeteibe, ahol az ellátás csapnivaló, munkalehetőség pedig alig akad.
Erre a megfordult világra jó példa Bogotá, a kolumbiai főváros La Candelaría negyede. A település legrégibb magjáról beszélünk, ahol a kormányépületek a gyarmati korból származó házakban kaptak helyet és az egész környék kissé elhagyatottnak tűnik. A tehetősek ugyanis a modern külvárosokban vertek tanyát, és ez a folyamat a belváros lassú lecsúszásához vezetett. Most viszont azt látjuk, hogy az ingatlan árak 230 százalékkal nőttek, és van olyan ingatlan is, amelynek a forgalmi értéke eléri az 1 millió USA-dollárt.
A példa északról érkezett, ahol az autó mindenek feletti értéke a külvárosokba vezette a lakókat, tágas házakba és a belvárosok elnéptelenedtek. Mára a belváros ugyanakkor a turizmus vonzáskörébe került és a múlt század végén ezt látva a lakók – és persze a városok vezetése – elkezdte rendbehozni a történelmi örökséget. S persze elterjedt az a nézet, hogy a külvárosi élet elszigeteltséghez vezet, nem vonzó már, a városba, munkába jutás pedig idegtépő, nyűgös dugókon keresztül vezet. Nem beszélve a környezetszennyezésről, amelyet mindez maga mögött hagy!
Persze az sem elhanyagolható, hogy a városokban a központban jobb és jobban fizetett állásokat kínálnak, a külvároskban pedig a kevésbé szakképzett és kevésbé megfizetett munkákat érdemes keresni.
Enrico Moretti, a Berkeley Egyetem professzora szerint vannak komoly gazdasági érvei ennek az új folyamatnak. A központban, ahol sokan laknak, nagyobb számban jelentkeznek egy állásra és nagyobb a válogatási lehetőség. S az is fontos, hogy a dolgozók között folyamatos legyen a kapcsolat – ez pedig akkor igazán jó, ha közel laknak egymáshoz. Találkoznak a kávézókban, éttermekben és a vélemények gazdát cserélnek – vagyis lehet, hogy ezt a divatot a gazdasági észszerűség hívta életre?
Ezzel egyidőben a központok szegényebb lakóit szinte kiszorítja otthonukból a fejlődés és nagy az esély arra, hogy teljesen elvágja őket ez a folyamat mindattól, amit a fejlődés jelent. A szegényeknek nincs autójuk, tehát nem járhatnak dolgozni a központba, gyerekeik a rosszabb iskolákba mennek a külvárosban és ezzel a helyzetük állandósul. Már azt sem tudják, mi történik a városközpontban, hiszen a drága közlekedés megakadályozza, hogy oda jussanak.
A belvárosban pedig pörög az üzleti élet, hatalmas épületek nőnek ki a semmiből és modern, új lakásokat kínálnak – a bérlőknek. De vajon lesznek-e bérlők? Jó kérdés….