Hamarosan valóság lehet Nagy-Románia?
Az országot átható korrupció újra felveti a kérdést: mire jutott a függetlenség két és fél évtizedében Moldova? A választ – ismét egyre többen – Bukarestben keresik.
Még tavaly ősszel kezdtek el vizsgálódni a moldovai hatóságok három bank (Banca de Economii, Unibank, Banca Sociala) kétes ügyletei miatt. Idén márciusban már nemcsak az egyik legnagyobb oligarcháig, Ilan Sorig, de a februárban leváltott miniszterelnökig, Iurie Leancaig vezettek a szálak.
A liberális-demokrata párti politikus az európai integráció élharcosának számított az elmúlt években. Ráadásul a nyugati értékeket következetesen hangsúlyozva és egyetlen korrupciós ügybe sem belekeveredve, feddhetetlennek tartotta a társadalom és Brüsszel is – eddig.
Függetlenül az igazságtól, az egymilliárd dolláros sikkasztás az ország egyik legnagyobb problémájára, a korrupcióra figyelmeztet. A társadalom egyáltalán nem bízik az intézményrendszerben. Ezt az a május 3. tüntetés is bizonyítja, amikor 50.000-en követeltek reformokat Chisinau utcáin.
Az eddig körvonalazódott két lehetséges megoldásban (az európai integráció és a Moszkva vezette Vámunió) egyre kevesebben bíznak. A harmadik utat most hétvégén villantotta fel az Actiune 2012 társadalmi platform körülbelül tíz további szervezettel egyesülve. A különböző híresztelések szerint 3.000-25.000 ember tüntetett a fővárosban, hogy Moldova csatlakozzon Romániához.
A platform sajtóközleménye a korrupció megszüntetésére szólított fel. „A Romániával való egyesülés az esélyünk az Európai Unióhoz való csatlakozásra és a jobb életre.” – hangsúlyozta az egyik képviselő, Elena Podoleanu szombaton Chisinau-ban.
Hogy mekkora támogatottságot szerezhetnek az egyesüléspártiak, nem lehet tudni. Az viszont tény, hogy június 14-én helyhatósági választásokat rendeznek Moldovában, amelyen a platform nagy erőkkel kíván részt venni. A kis és nagy, illetve a hazai és román települések képviselőtestületein keresztül szeretnék elérni, hogy a két ország politikai vezetése is támogassa az egyesülést.
A Kommerszant orosz napilap mai cikkében több moldovai szakértő is véleményezte az Actiune 2012 alternatíváját. Cornel Ciurea, az IDIS Viitorul fejlesztési intézet munkatársa szerint azért lehet eredményes a platform, mert alulról építkezik. Demokratikus hozzáállásuk miatt pedig nem vádolhatóak radikalizmussal. Valeriu Ostalep korábbi külügyminiszter-helyettes viszont zsarolási eszközként értelmezi, amely egyaránt könnyen bevethető a két nagy irányvonallal szemben.
Hogy mit szól mindehhez Románia? Az utóbbi években a jobboldali elnök, Traian Basescu nem titkolta, szívesen venné a románok lakta két terület egyesülését. Igaz, konkrét lépéseket nem tett az ügyben. Az őt tavaly decemberben követő szociáldemokrata Klaus Johannis első külföldi útja ugyan Moldovába vezetett, de egyelőre különösebben még nem hozta szóba a témát.
Az egyesülés már a kilencvenes évek elején, a Szovjetunió széthullása után téma volt. Akkor éppen a küszöbön álló románosítást hozták fel érvként azok, akik a Dnyeszter-menti területet kiszakították Moldovából. Úgy érezték, ha Romániához csatlakozna az ország, az nem garantálná a Moldovában élő oroszok, ukránok kisebbségi jogait, nyelvhasználatát. Később, különösen, amíg a kommunisták vezették az országot, az egyesülés lekerült a napirendről. Bár kulturálisan egyre közelebb került Moldova Romániához, a Moszkvához fűző gazdasági szálak ismét erősebbé váltak, ami az egyesülés gondolatát alapvetően kizárta. Most azonban – az ukrajnai konfliktus után – már egyértelmű, hogy Moszkva semmi körülmények közt nem engedné, hogy a Dnyszeter-menti terület visszatérjen Moldovához. A románok közül viszont egyre többen aggódnak az orosz nyomás miatt, és éreznék magukat nagyobb biztonságban, ha egy olyan országban élnének, amely tagja az Európai Uniónak és a NATON-nak.
Az esetleges egyesülésbe azonban nem csak Chisinau-nak és Bukarestnek, hanem Brüsszelnek is lenne beleszólása, és nem feltétlenül örülnének neki. A lépés ugyanis erősítené a konfliktust Moszkvával, az EU külső határát pedig a közvetlen konfliktusövezetbe tolná ki. Egy ilyen esetben, ha Moszkva bármiféle lépést tenne például a Dnyeszter-mente formális annektálására (erre a helyi vezetők részéről bizonnyal lenne igény), az helyből a NATO területe elleni agressziónak minősülhetne, vagyis lehetőséget teremtene az alapokmány 5. cikkelyének életbe lépésére – a NATO tagállamainak hadba kellene lépni Oroszország ellen. Bár ennyire nem jelentene éles konfliktust, de nyilván az sem töltené el örömmel a nyugati döntéshozókat a jelen helyzetben, hogy Európa legszegényebb országának mintegy három millió lakosa kapna uniós útlevelet, amivel aztán munkavállalóként jelentkeznének valahol nyugaton.
Kép: Europress/AFP